Utazás Dél-Afrikába

2012.02.03. Péntek

A taxi hajnali fél ötre érkezett házunkhoz. A már jól ismert közel-keleti taxis fuvarozott bennünket a göteborgi Landvetter repülőtérre. Ugyanaz, aki karácsony előtt is. Ő már megszokta az itteni csikorgó hideget, és az éjjeli munkát. Mínusz 15 fokot mutatott a hőmérő. A skandináv tél néhány napja már kimutatta a fogát. Igencsak óvatosan kellett vezetnie, hiszen a sózás már nem funkcionál ilyen nagy hidegben. Ez az ismerős vezető nyugodtan hajtott, néhány mondat erejéig udvariasan beszélgetve. Mivel már többször bizonyított, tudjuk róla, hogy ismeri az összes rövidebb utat az erdőkön keresztül, és hogy teljesen rábízhatjuk magunkat.

Időben léptünk a terminál előcsarnokába. Egy sort átugrottunk a digitális bejelentkezéshez, ugyanis ezt már odahaza elvégeztük a számítógépünkkel. Beszállókártyánkat is kinyomtatuk magunknak. Hosszú sorok lehetnek a pogyászfeladásnál álltalában, most azonban hamar elértünk egy saltert. Amikor feleségemmel közölték, hogy csővázas hátizsákját extra csomagként kell feladni, egy újabb hosszú sort végigvárva, kitört rajta az idegesség. Attól tartott gépünket nem érjük el. Szerencsére ez a probléma is hamar megoldódott. Felérve az emeletre, kezdődött a biztonsági ellenőrzés. Egy cseppet sem izgultam, úgy voltam vele, hogy úgysem tudják a járatot elindítani nélkülünk Eszter viszont láthatóan szorongott. Amikor pedig a kézipogyászomból előkerült a már sokat látott kanizsai bicskám, amit még barátaimmal együtt vásároltam 1979.ben, egy késestől a magyarkanizsai vásárban, kijelentette, hogy kidobjuk. Azt már nem, mondtam gyorsan, és a táskába visszahelyezve sietősen elindultam visszafelé, a poggyászfeladó részleghez. Itt ugyanaz a hölgy minden további nélkül be is csekkelte a kézipoggyászomat. Azonnal rohantam vissza, és az időközben felsorakozott, mintegy háromszáz főnyi tömeget gátlástalanul megkerülve, újra, most már probléma nélkül átjutottam a biztonsági kapun. Kis családom meglehetősen kétségbeesve várt rám a beszállító pultnál. Mehetünk, mondtam, majd földi légiutas kísérőnek is megmagyaráztam, hogy visszaértem, és már nincs miért aggódni. Most már elfoglalhattuk helyünket az Amsztredamba tartó gép bal oldalán, a leghátsó soránál, ahová a jegyünk szólt. Kislányom örült, hogy az ablak mellett jutott neki hely.

Mindannyian megcsodáltuk a kivilágított nagyváros fényeit a felemelkedő gépről. 6 óra 20 percet írtunk ekkor. Jómagam egy kicsit közönyösen, mint aki ugye, sokszor kiveheti a részét ebből a látványból. Ez részben igaz is, de tulajdonképpen ezt meglehetős iróniával konstatáltam. 6 éves kislányom pedig igaz szívvel csodálta a látványt, és örült, hogy elindultunk.A továbbiakban nem is igen bámultam ki a tőlem különben is távol eső ablakon. Magasra szálltunk, és az ég alján lassan megjelent a hajnalpír, majd lassan narancs barna sávok lettek láthatóak az ég kékje alatt. Egyszer csak már a jellegzetes holland alföld képe tárult szemünk elé. A csatornákat, mértani elrendezésű mesterséges tavakat mindenképpen felismertük.

Másfél óra múlva landoltunk a holland főváros repterén. Feltűnt a repülőtér rendkívüli felszereltsége. Az függőfolyosón keresztül az épületbe jutván az óriási légikikötő szokványos képe fogadott bennünket. Reklámok, guruló szőnyegek, ajándékboltok sora. Az állandóan megálló kislányomat noszogatva haladtunk előre, megfelelő irányba, a beszálló kapuhoz, a beszállítás megkezdése előtt odaérve. Itt már nagy tömeg, több száz ember verődött össze. Néhány rövidnadrágos fiatalra lettünk figyelmesek.Szürke, rövid újú pólót hordtak, egy gyülekezet tagjaiként, hatalmas meggyvörös Africa felirattal. Néhány tekintélyes pocak adott furcsa torzulást ennek a nyomtatott betűsornak. Mi továbbra is nagykabátban várakoztunk beszállásra.Szerencsére a kisgyermekes utasokat soron kívül szállították be. Hamarosan elfoglaltuk helyünket ezen az óriási ( 9 ülőhely egy sorban ) KLM gépen. A légiutas kísérők meglehetős gyakorlottsággal kezelték a beszálló utasokat. A gyülekezet három tagja mögöttünk foglalt helyet. A helyiség elején pedig kisgyermekes utasok, igazán kicsi csöppségekkel. Az apukák között pedig feltűnt egy kifejezetten jóképű, sugárzó mosolyú, ősz hajú ember, aki filmsztár benyomását keltette, á la Cris Cristofelsson. Persze nem ő volt, de nagyon hasonlított.

A gép felszereltsége teljes megelégedettségünkre szolgált. Mindenkinek külön kis ekrán, vezetékes távirányítóval. Kívánságra gyermekrajzfilm, mozi a felnőtteknek, és nem utolsósorban állandó utazási információ a gép helyzetéről, az utazás magasságáról, a külső hőmérsékletről, a hátramaradó utazási időről, még megteendő távolságról, stb. Rengeteg időt töltöttünk ezek a programok közötti váltogatással. Kettő filmet néztem meg. Egy kalszikusat, a Szelíd motorosokat, és egy hihetetlen bugyuta, de szórakoztató filmet, Kaubojok és az idegenek I. címmel. Persze ez a szórakoztatás is addig tart, amíg az ember rá nem jön, hogy átverték, és egy jól bevált képregény sablon egy újabb változatával traktálják. Kislányom néhány gyermekfilmet nézett meg, a hasonlóképpen bugyuta Kung Fu Panda Maci kalandjait. Közben élveztük a magas színvonalú kiszolgálást. A KLM stuardessei szüntelenül gondoskodtak rólunk. Ebédre halat kaptunk, de nekünk már nem lehetett kétféléből választani, mint az előttünk megkérdezett utasoknak. Gusztusosan formatervezett tálcából egy hosszúkás műanyag tartóból került elő a párolt halhús. Nagyon ízletes volt. Az étkészlet átlátszó műanyag, de nem valami vékony, hanem erős és ergonomikusan kialakított. Majdnem jobb, mint az otthoni. Közben kívánságra üdítőket és kávét kaptunk. Néha, ha nem volt éppen turbulencia, sétálhattunk a fedélzeten. Kislányom nagy felfedezőutakra vállalkozott. A légikisasszonyok ellátták cukorral, és csokoládéval. A vacsora is kifejezetten finom volt. Pizzaszeletek, babsaláta,és darabolt gyümölcs.

Az a véleményem, egy ilyen tizenkét órás repülőutat, több száz utassal a fedélzeten, nem lehet jobban megtervezni. Minden elismerésem az illetékeseknek.

Este fél tizenegykor, rendes időben landoltunk a Cape Town Airport International-on. Természetesen többen megtapsolták sima földet érésünket. Ezúttal igazat adtam nekik magamban, hiszen nem akármilyen távot tett meg a gépünk.

Már a repülő ablakából feltűnt, mennyivel szegényesebb ennek a légikikötőnek a felszereltsége tartozékokban, úgy mint lépcsők, teherautók stb. , ami azért Amszteradamban volt bőséggel.

Persze azért itt sem autóbuszba zárva szállítják az utasokat a terminálba, mint Ferihegyen, hanem a repülőből a kiépített folyosón keresztül lép szabadon az utas Afrika területére. Igen a nagykabátokat karunkra vetve megindultunk a nyárba. A csomagfelvétel is sokkal kellemesebb volt, mint a magyar fővárosban. Végtelenített szalagon köröztek bőröndjeink, és könnyű volt leemelni a félig ferde szalagról. Továbbhaladva kígyózó sort alakítottunk, hiszen csak két rendőr dolgozott a beléptetésünkön. Amikor odaértünk az egyikhez, megkérdezte mi célból kívánunk belépni, és belepecsételt az útlevelünkbe. A belépés dátumát kézzel írta be gondosan a pecsét körébe. Mehettünk. A fogadáshoz kiérve azonnal az atuókölcsönzőket kezdtük el keresni. Az információs pult mellett elhaladtunk, mivel átelemben megpillantottuk a Hertz irodáját. Abban a pillanatban integettek, ahogy megláttak a nagy csomagokkal feléjük tartani.Úgy tűnt, szót értünk és megbeszéltem velük, majd kis idő elteltével beláttam, hogy feleségemet is oda kell hívnom, mivel minden az ő nevére szólt a foglalásban. Mindent részletesen átbeszéltünk, a gyerkülést, a GPS-t, aláírtunk, majd egy segítőnkkel együtt kifáradtunk a kocsinkhoz, egy öreg Wolksvagen pólóhoz. Segített bepakolni, a Gps-t beállítani, persze az autó nyitását is megmutatta, mert kétszer kell gombot nyomni, hogy az kinyíljon.Minden egyes zárást és nyitást hangjelzés is kísér Dél-afrikában.

A parkolóban tettem néhány kört, majd lassan elindultunk. Az angolul beszélő GPS irányított. Sok idegeskedéssel, de azért szerencsére probléma nélkül megtaláltuk szálláshelyünket.

2012.02.04. Szombat

Az első nap Dél-Afrikában. A reggeli önkiszolgáló a Lady Hamilton szállodában. Kávé, narancslé, sült bacon, sült krumpli, és egy kedves fekete bőrű szakács, aki igyekezett előzékenyen kontaktust teremteni a vendégekkel. Tükörtojást sütött a vendégeknek, kívánságukra.

Reggeli után fürödtünk a szálloda medencéjében. Később elindultunk a városba, de egy forgalmas útnál kívánságomra visszafordultunk. Semmilyen fejfedővel nem rendelkeztünk, ugyanis. A szemafór gombját is hiába nyomtuk, sehogy sem akart zöldre váltani. A szállodához visszatérve a másik irányba indultunk el. Az utca sarkánál több boltot és vendéglőt is találtunk. Abban a vendéglőben, ahol az ebédünket fogyasztottuk, szerb zászló volt kifeszítve a dél-afrikaival szemben. Fish and chips volt a menü.

A hotelszobát kicseréltük egy emeletire, mivel az első, földszinti szobánkban beragadt a fürdőszoba ajtó, és csak nagy kínnal, alányúlva tudtuk kinyitni.

Autóba ültünk, elindultam a strandok felé. Egy játszótérig értünk el. Fél órát töltöttünk itt. Majd továbbhajtottam, és egy strandot is találtunk, ahol kagylókat gyűjtöttünk, és egy gyönyörű naplementét láttunk az Atlanti Óceán partján.A vezetésnél problémák voltak a sebesség váltással. Régi az autó, és szokatlan bal kézzel egy hullámzó sebességváltót kezelni..

Vásároltam internet hozzáférést. Este sikerült kapcsolatot teremteni Skype-n.

2012.02.05. Vasárnap

Reggeli a szállodában. Fürdés a szálloda medencéjében.Városnéző buszra váltottunk jegyet,mivel előző

este az autóvezetés nem volt teljesen problémamentes. Nem volt kedvem vezetni. Hárman kettő fülhallgatót kaptunk. Fülhallgatónkat svéd nyelvre állítottuk. Láttuk a valamikori erődítményt a város központjában, és a lebontott házak ma is üresen álló telkeit. Az Asztal hegynél (Table Mountain), ahol az autóbusz megállt rövidebb pihenőt tartani, nem szálltunk ki a forróságba.Innen indulnak a kötélen függő kabinok az Asztal hegy tetejére. Viszont fiatal párt láttunk esküvői ruhában feszíteni, és fényképezkedni . Továbbmentünk a busszal, és egy igazán szép strandnál kiszálltunk fürödni. A városnéző busz hangfelvétele szerint ezen az óceánparton egy csomó hírességgel találkozhat az ember. Az óceán vize jéghideg volt. 9 C. Fokos. Először találkoztunk ezzel a hatalmas hullámzással. Kislányom percekig csak rohangált a kicsapódó hullámok elől és után. Bemerészkedtem derékig. Feleségemnek napernyőt

és fekvőhelyet kölcsönöztem. Velünk együtt örült, bár egy kicsit aggódtunk is, a bennünket körülvevő fiatalok miatt. Nagyon közel terítették le a törölközőjüket, de nem történt semmi különös.Csak fürödtek. Mi főleg csak helyi fürdőzőkkel és egyszerű turistákkal találkoztunk itt. Több figyelmeztetés volt kifüggesztve a cápákkal kapcsolatban. A strandra felügyelő gumicsónak is folytonosan ott körözött előttünk a hullámokon. A fürdés végeztével a mellékhelyiségben átöltöztem, ahol udvariasan előreengedett egy fiatalember. Idejében hazatértünk a szállodába. Vacsorázni az utca végébe mentünk, egy holland étterembe. A megrendelt Line Fish nagyon ízlett, de a hölgyek is elégedettek voltak a felszolgált

halféleségekkel. Finom csapolt sört mértek, és nagyon kedvesen szolgáltak ki bennünket.

2012.02.06. Hétfő

Reggel 6 órakkor felkeltünk. A GPS-be nem tudtam beírni a kórház címét, ezért Eszter taxit rendelt.

Elmulasztottuk az utca-házszámot megnézni, de hát kezdő elektromos navigátorok is vagyunk.

Maradtunk, reggelizni, majd aludni próbáltam, de Csenge már nem tudott pihenni. Fürdés a medencében. A portás részletesen elmagyarázta, hogyan jutok el a Groote Schoor kórházba.Háromra kellett odaérnünk, kettőkor elindultam. Ha nem is száz százalékosan, de nagyjából azon az útvonalon eljutottunk a kórházig. A kórház kapujában az első portás továbbengedett, a második már visszaküldött a kórház területéről. Egy félreeső helyen leparkoltam, majd telefonon értekeztünk Eszterrel, hol is várjam tíz perc elteltével. Késve érkezett. A kórház előtti parkoló tele volt kiabáló emberekkel, parkoló autókkal. Amikor Eszter végre megérkezett, azt mondta,

azért kiabálnak, mert utasokat gyűjtenek a kisbuszokba.Ugyanis nem közlekednek városi autóbuszok Fokvárosban. Hazatértünk, majd továbbindultunk a híres Waterfrontot megkeresni. Megálltunk a Café Africa-t megtekinteni: Ez a drága étterem igazán eredeti formatervezésű, de azért egy kicsit drága.Megcsodáltuk a belső berendezést, amely igazán kreatívan "szakadt elegánsra" volt kialakítva.A csillárok felhasogatott műanyag palackokból, a vitrázs pedig befalazott egyszerű műanyag tálakból készült.Vacsorázni nem ültünk le, mert egy fogás kb. 250 rand.Azért egy-egy italt elfogyasztottunk a bárpult mellett. A sankos egy nagyon kedves fiatalember volt, aki a kedvünkért még

pózolt is egy felvételhez. Mögötte az italtartó ploc falazva volt, az afriaki népi építészet elemeit idézve. Az egész berendezés annyira átgondolt volt, hogy az volt az érzésem, megbíztak néhány afriaki képzőművészt a feladattal. A falakon a sajátságos itteni montázs.festmények kaptak helyet. A nyomornegyedek házait ugyanis nagyon találóan úgy ábrázolják ezeken a meleg színekkel megalkotott, stilizált ábrázolású festményeken, hogy olajos és egyéb bádogdobozok sarkait elmetszik és azokat ferde szögben a képfelületre applikálják. Rögtön megfogott ez a sajátos "Pop" művészet. Később ezeket a megoldásokat komersz galériákban is viszontláttam. Ahogy az első vacsoravendégek megérkeztek, jónak láttuk elindulni.

Tovább, végül sikerült leparkolni. Rengeteg látnivaló fogadott bennünket, Coca-cola szobor, Mandela és

más politikusok szobrai, stb. A Karusel zárva volt már. Hazamentünk, majd vacsora a német vendéglőben. Nagyon kedves kiszolgálás a csinos felszolgáló leányoktól. Csenge kölcsönkapott egy pulóvert, mivel nagyon fázott. Hiába, meg kellett még szoknunk a hideg afrikai éjszakákat.

2012.02.07. Kedd

Eszter taxival ment munkába. Aludhattunk. Reggeli, fürdés a szálloda medencéjében. Délben vásárolni mentünk. Napszemüveg milliókért.Ray Ban a márkája, és igazán szép.Viszont 170 euró kicsit sok egy ilyen tárgyért.

A boltban csirkecomb, sült krumpli. Ebéd a szálloda szobájában.

Negyed négykor indulás Eszterért. Irány Muizenberg,majd onnan tovább a félszigeten. Fürdés az Atlanti óceánban, egy festői helyen. Saint James a helyiség neve. Az öltözőkabinok nagyon dekoratívak. A faházikók teteje világoskék, a falak és ajtók pedig nagyon erőteljes piros, kék, sárga és zöld színekre vannak festve.

Majd innen tovább: irány Fish Hoek strandja. Nagyon szép homokos strand, de a szél erősen fújt már, és esteledett. Csenge a játszótér játékaira vetette magát. Vacsorára a tengerész ebédje: sült hal-sült krumpli.

Este a hotelban sikertelen kísérlet a GPS-ünk feltöltésére.

2ö12.02.08. Szerda

Reggel sokáig aludtam. 9 óra előtt 10 percel ébredtem. Gyorsan lementünk reggelizni. Kislányom a

szokásos müzlit, én a bacon-sültkrumli kombinációt kedveltem, paradicsommal és hozzá egy tükörtojást.

Fürdés a medencében, kislányom úszásgyakorlatai közben írtam a számítógépembe. Az idős fekete kertész nekiállt a bokrokat nyesni, azaz az ágakat lefűrészelni. Végül rágyújtva elégedetten intett nekem, kész van, már nem sértik fel az ágak a bőrömet. Nagyszerű, mutattam neki felfelé tartott hüvelykujjal, viszont gyorsan hozzátettem, rossz, ha az ember dohányzik. Megértette, elmosolyodott. Kislányom igazán sokat gyakorolt. Persze mindig ki kell parancsolni a vízből, magától nem jön ki soha. A földre kuporodott, hogy lecsorogjon róla a víz. Törölgetni próbáltam, amikor eldördült az ágyú. Fokvárosban ugye a delet nem harangozzák, hanem egy lövéssel jelzik.

Felmentünk a szobánkba, sziesztázni. Aludtam egy keveset, kislányom rajzolt inkább. Összepakoltam, és elindultunk a Groote Schnuur kórházba, Eszter elé. Nagyon furcsa a bal oldalon vezetni, de minden csak megszokás dolga. A GPS irányít, de néha nem reálisan. Nem a rövidített útvonalon megyek, ahogy a hotelünk recepciósa magyarázta, hanem a hosszabb, de forgalmasabb úton. Irány Fish Hoek homokos strandja. Sajnos a lejárót eltévesztettem, és tettem egy nagy kerülőt a városban, csúcsforgalomban, de hát végül is, csak megtaláltam a helyes irányt.

A strand egyszerűen fantasztikus volt. Hosszan lehetett az Atlanti Óceánba gyalogolni, de az erős

hullámzás és a kifeszített fekete alapú cápás zászló megakadályozta, hogy mély vízbe tévedjünk. Az élmény így is csodálatos volt. Egész családok jártak táncot a tenger hullámzására. A nap sütött, csak a szél fújt erősen. Kislányom először a partra sodort vízinövényekkel, különös zöldesbarna tölcsér alakú, röviden szerteágazó gyökerű, és fent szallgos levelű vízalatti növényekkel játszott, majd anyjával bebátorkodott az erős hullámverésbe, hangosan nevetve minden felcsapó, fehéren tajtékozó hullámnál. Nem lehetett kicsalogatni őket a partra. Magam is begyalogoltam egy darabig. Minden egyes nagyobb hullámba belevetettem magam. Itt már meleg volt az óceán, mintegy húsz fokos. Eszembe jutott Dobó Tihamér, a magyarkanizsai Baráth üveges gyűjteményében őrzött festménye a dél-afrikai óceánról. Kitűnően megfestette a hullámverést.

Élveztem a hullámok ritmusát. Majd kimentem a partra. Boldog emberek gyalogoltak, azaz egy turista hölgy nevetett rám, ahogy a nedves homokon gyalogolt a víz szélénél. Később egy anyuka a lábán éppen megálló, totyogó gyermekével játszott. A karjaiba kapta, és táncot járt a tenger zenéjére. Kislányom ajkai már teljesen lilák voltak, teljes testében vacogott, de csak csimpaszkodott anyja nyakába, és egy világért abba nem hagyta volna ezt a fürdőzést. A szél miatt nagyon fáztam és nem volt már kedvem újra a víz alá bukni. Közben egy filigrán alkatú, fekete hölgy, világító mezben, melyre azt hiszem, az "Area clening" volt nyomtatva, eltakarította a strandról az odasodródott vízinövények maradványait. Amikor nagy sokára kijöttek a vízből, zuhanyozni indultam, a szép élénkpiros és kék színű toilett-zuhanyzó-öltözködő objektumba. Feltűnt, hogy a naptól perzselt, kicsire nőt pázsiton egy fekete ember feküdt egy kicsiny fa árnyékában. A zuhany

nem működött a férfi részlegen, kénytelen voltam a női részleg zuhanyát használni, hogy a testemre tapadt nagyon finom szemcséjű homoktól megszabaduljak. Ezek a zuhanyok az épületen kívül kaptak helyet. Téglafallal védve az egyik oldalról 3 fülkeszerűség volt kialakítva, ahol a csőből langyosra melegedett víz ömlött ki egy vastag sugárban. Megfelelt. Az öltöző padkával volt kialakítva, és szépen csempézett. Amikor felöltözve visszatértem, éppen bevonták a fekete alapú cápás zászlót, mivel kezdett esteledni és az emberek már szétszéledtek. Néhány hamburgert és egy muffint , kólákat és vizet rendeltem. Ahogy egy padon ülve elfogyasztottuk, indulhattam visszafelé. Útátépítés miatt fel kellett hajtanom egész a hegyoldalban kanyargó szerpentinekre. Mivel nem volt még teljesen sötét, egy kicsit még élvezhettem a csodálatos kilátást a

hullámzó óceánra, és az öböl hegyeire. A forgalom a szokásos volt. Nagyon szép az éjjel kivilágított Fokváros. Az autópályán könnyű vezetni, csak a sok kanyarra kell figyelni, és ahogy letérek a pályáról, néhány utca után már a hotelünkhöz érek. Bolt elé nem tudtam befordulni.Jobbra nagy ívben kellett volna kanyarodnom, erős esti forgalomban. Egy mellékutcában kötöttem ki, onnan vissza a hotel parkolójába. Ennivaló vásárlása a boltban.

2012.02.09. Csütörtök

Reggel 8 után nagy szirénázásra ébredtünk. Tanakodtunk, vajon mi lehet ez?

Reggeli a szokásos, majd irány ai Iziko South African National Gallery. Ki a hotelből, kalapokban. Végig az ismerős utcákon, majd a Gouvernement sétányra tértünk rá.

Itt mindjárt balról is egy múzeum, majd a sétány közepén a National Múzeum és Planetárium. Itt a sétány mellet,t egy üvegvitrinben egy óriás teknős volt kiállítva. Ahogy karomat kinyújtva rámutattam, egy fekete ember a túloldalról rögtön integetni kezdett nekünk, és mondott valamit, amit nem értettem.

Szerencsére a másik irányba, az IZIKO South African National Gallery-be kellett befordulnunk. A gyönyörűen kiképzett kert közepén hosszúkás halastó van, kétoldalt pedig út vezet a lépcsőkhöz.

Itt egy modern szobor, egy bronzból öntött stilizált szarvas található, ami azt kell mondjam annyira nagyon fantáziadús, mint az afrikai szobrok általában. Mert ugye kinek jutna eszébe pl. Magyarországon gömbölyű testű,és olyan pici szarvú szarvast mintázni, mint amilyen pici csápja van a testéhez képest egy rovarnak? Ez teljesen szemlélet kérdése.

A fényképes nemzetközi művészeti igazolványomra csak egy húsz raundos belépőjegyet kellett fizetnem. Kislányomnak pedig ingyenes volt a belépő. Ahogy beléptünk, kortárs művészeti alkotásokkal találtuk szembe magunkat. Egy művész olyan fényképeket készített önmagáról, ahol is az arcába különböző helyi jellegzetességeknek számító rovarok, pl.lepkék voltak montázsolva. Egy régi, valószínűleg 19.századi festményre is emlékszem, ahol főúri vadászatot láthatunk agarakkal,az akkori Dél Afrikában. A mellettünk álló fiatal, fegyveres őrt megkérdeztem, szabad-e fényképezni? Sajnos nem uram. Hangzott a válasz. A kislányom figyelmét egy olyan alkotás kötötte le, ami a földre volt helyezve. Ez egy nagyobb színes fényképből állt, körülötte pedig nagyon széles fehér fa, vagy műanyag keret, Mit ábrázol? Kérdezte kislányom. A kutyafejet már messziről láttam, és ahogy a körülötte levő szalagot vettem szemügyre, rögtön rájöttem, valakinek kimúlt a kedvenc társa, és az eltemetés pillanatában még egy utolsó felvételt készített róla. Azután pedig odáig ment, hogy még egy szimbolikus síremléket is készített neki, ugyanúgy, mint az embereknek, kiépített sír-kerettel és fényképpel. Amíg ezt magyaráztam, egy valószínűleg teremőr hölgy, akinek kis adó-vevő készülék volt a kezében, ránk szólt, hogy a kislányom ne térdepeljen az alkotásra. Ezután továbbmentünk, a következő terembe, ahol eléggé meglepetésként ért a látvány. Közben az egyenruhás középiskolások, akiket a jegyvásárláskor láttunk megérkezni, utolértek bennünket. A két látvány egyszerre erős benyomást gyakorolt rám szokatlanságával. A fiatalembereken tökéletesen vasalt világoskék , de az is lehet, hogy piros színű zakó volt, fehér ing nyakkendővel, ugyanakkor keki színű rövidnadrág a melegre való tekintettel. A terem falain pedig nagyméretű, lefelé hosszúkás, szovjet plakátok lógtak a második világháború idejéből. Az oszlopokon elhelyezett kisebb, mintegy félíves papírokon pedig részletes áttekintés a második világháború eseményeiről. A tanár mesélni kezdett a tanulóknak. Nekem pedig eszembe jutott a londoni Tate Modern Galéria, ahol, már egyszer átéltem hasonló meglepetést. Akkor ott szöveges, első világháborús szovjet plakátok voltak kiállítva, amelyekből már láttam néhányat. Az itteniek valamivel érdekesebbek voltak, mivel a szocialista realizmus szellemében, sokszor nagyszerűen megrajzolt karikatúrákon figurázták ki a náci hadsereget, és főleg annak kefebajuszos vezérét. Az egyik plakáton Antonesku és Horty is megjelenik, kis bábfiguraként ábrázolva, akiket az összetekeredett kígyó, odadrótozott kampós farkával leránt a lábukról.Angolul pedig ki volt írva, hogy habár Magyarország a nácik oldalán vett részt a háborúban, többször egyeztetett a kiugrásról az USA-val és Angliával, ezért Hitler 1944-ben megszálta Magyarországot.

A két teremnyi plakátból soha nem láttam egyetlen darabot sem, ezidáig. A kiállítás címe: Windows on War - Russian posters 1941-1945

Ezután Peter Clarke dél afrikai fekete művész munkássága következett.

Az épület négyszögletes udvarában szoborpark fogadott bennünket.

Ennek központi részén található a valamikori polgármester faragott fakapuja,1905-1907

körüli időből, aki az egész gyűjteményét a városnak adományozta

. Az egészet dróthálóval fedték be a madarak ellen.

Visszafelé Csenge egy kacsával beszélgetett. Ekkor a sirályok is odarepültek, etetésben reménykedve. A kertben sétálva indultunk tvább.

A következő füves területen is fekete párducként emberek feküdtek a fűben.Ez egy kissé félelmetes, feltűnő jelenség itteni környezetünkben. Vajon mi lesz, ha egyszer ezek az emberek kiegyenesednek, és elkezdik a jogaikat követelni? Visszatértünk a sétálóútra.

Itt egy fa mellett kislányom egy földre mászott szürke mókusra lett figyelmes, aminek fényképeztem és követtük a mozgását. Visszatértünk a hotelba, ahol Eszter már várt ránk. Hiába próbált ugyanis a kórházból felhívni.

Kiderült miért volt reggel az a nagy szirénázás. A dél afrikai parlament alakuló űlésére készültek, ami egyben a jubilleumi 16. volt. Ez akkor derült ki amikor a TV 1-es programján néztük a közvetítést a hotelszobánkban. Az államelnök szónokolt. Jó néhány afrikai állam elnöke is jelen volt.

Ügy döntöttünk az általános felfordulás miatt sehova sem megyünk az autónkkal. Helyette beüzemeltük a Skype-t, és beszélgettünk a szélesebb család tagjaival.

2012.02.10. Péntek

Minden az eddigi megszokások szerint alakult. Ébredés 8 után, öltözködés, reggeli. Ezúttal senkinek a köreit sem zavartuk az ebédlőben, nem foglalták el a helyünket, és nem vitték el a félig elfogyasztott reggelimet. Csak a már üres tányérokat, de azt azonnal. A hotelba állandóan érkeznek új vendégek, nyilván mennek is el. Ahogy visszatértünk szobánkba, Csenge gyakorolni kezdett a hegedűjén, míg én nyugodtan összepakoltam az induláshoz, a napvédő kalapok elmaradhatatlan kellékei ittlétünknek. Ahogy kilépünk szobánk ajtaján, kislányom nekiiramodik, fut végig a folyosón, le a lépcsőn és a bejárati ajtó melletti fotel mögé bújik. A személyzet is megszokta már játékos kedvét. Mosolyognak, derülnek rajta, minden rosszindulat nélkül. Most is így történt. A nap már erősen sütött amikor az utcára léptünk.Haladtunkban fényképeztem a kerítés fölötti elektromos vezetéket. Ezekbe a drótokba itt áramot szokás vezetni, az illetéktelen behatolások megakadályozására.

Ez majdnem minden kertnél így van. Így hívják a városrészünket is. Gardens - kertek. Szomorú, hogy ennyire nem biztonságos itt élni. Három utcasarkot haladunk lefelé, majd elmegyünk egy oszlopos bejáratú hotel előtt, megnyomjuk az átkelésjelző gombot a villanyrendőr oszlopán, és ahogy zöldre vált rögtön futunk, ugyanis csak az útest egyik felén lehet áthaladni zöld jelzésnél, a második részt villogó piros jelzésnél kell megtenni. Ahogy a kormányról elnevezett árnyas sétányra érünk, már nem kell a közlekedéstől tartani, igaz, ma is egy mentő fordult ki rá az egyik épületből. A növényzetet locsolják, érdekes megoldással. Egy gumicső végét egy térdig érő függőlegesen elhelyezett laposvashoz erősítik. Ebből a magasságból spriccel szét a víz legyezőszerűen.

Sokan dolgoznak a sétány meleti növényzet karbantartásával. A munkásnők is dohányoznak. Ahogy az Iziko National Museum and Planetarium-hoz érkeztünk, nagy gyereksereg zsibongott a zöld gyepen. Azt hittem, hogy iskolához értünk, de valószínűleg ők is látogatók voltak. Kislányom a fák közé mászott, hogy megszabaduljon a kezébe gyűjtött makkoktól. A galambok körülvették. Egyszer csak feltűnt a tegnapi szürke mókus. Most teljesen felbátorodott és kimászott elénk az útra. Sajnos semmilyen ennivalót nem tudtunk neki adni, ezért gyorsan tovafutott. Éppen a hancúrozó gyerekek irányába. Mivel egy fiú éppen majdnem ráfutott, ijedten ugrott egy zsombék védelmébe, majd mivel a fiú észrevette, felszökkent a legközelebbi, nem éppen túl nagy fára.

Beléptünk a Múzeumba. Kislányom mindjárt a Dínókat szerette volna megtalálni, de sorba kellett haladnunk. Afrika őslakosainak az életével, a sziklarajzokkal kezdtünk foglalkozni. Egészen gazdag anyag található itt. Fényképek, néhány, a sziklából kivésett barlangfal maradvány nagyon szépen festett állatábrázolásokkal. Rengeteg a papírtekercsre vízfestékkel átmásolt rajz. Néhány nagyon értékes, kissebb kőre festett eredeti festmény. Nagyon tetszett egy igazi bronzkori stílusban megfestett vadász, íjjal a kezében. Sötétbarna figura, és mögötte fehérrel festett nagyobb kecske, vagy ahhoz hasonló afrikai állat. Poétikus, szép ábrázolás. Továbbhaladva az afrikai etnikumok egykori életét bemutató vitrineket találtunk. Láttuk a Svázik, a Zulu-k hagyományos tizenkilencedik századi életét, ősi szerszámait és fegyvereit.Ezek után hatalmas üvegvitrinnel találtuk szembe magunkat. Ezekben a tengerparton sűrűn látott tengeri fa, amely a víz alatt a sziklákra tapadva 3-4 méteresre is megnő. Ezek a bambusszerű törzsek között is jó néhány állatfajta él, nagy homár, halak. Az Óceánban rengeteg nagytestű hal él. Fehér cápa, naphal stb. Az egyik vitrinben egy óriáspolip, amelynek rendes karjai mintegy 3 méterre nőnek, de rendelkezik két dupla ilyen nagy csáppal is, amelynek a végén szintén tapadókorongok vannak. A környező vitrinekben rengeteg különböző állatfaj, fóka, jegesmedve, barnamedve,zebrák és még sorolhatnám. Végül az ember egy hatalmas csarnokba ér, ahol bálnacsontvázak vannak a három emeltnyi magas térbe elhelyezve. Itt megnéztünk egy videót a halászatról, majd az első emeleten egy fülkében a bálnák hangjait élvezhettük felvételről. Kislányom ezt nagyon élvezte. Innen továbbhaladva egyéb állatokat nézhettünk meg, pl zebrákat. Darvin útjával foglalkozott néhány helyiség. Itt teknőcöket is láthattunk. A következő emeletre érve kislányom már nagyon türelmetlenül várta a dínókat. Az őrhöz fordultam, hogy megtudakoljam, hol találjuk őket, amikor előrehaladó kislányom jelezte: megtalálta őket. Két hatalmas dínó csontváz van összerakva, teljesen épen maradt csontokkal. Az egyik halevő dínó, amilyet ezidáig még nem láttam, a másik a nagyon ismert "hosszúnyakú". Kisseb dínók makettjeit, valamint foszíliákat láthattunk.Egy üvegvitrinben a foszíliák preparálásának módja volt munkafázisokként bemutatva.Egy emelettel feljebb mentünk. Itt a dínók őseit mutatták be, néhány foszíliát is mellékelve. Siettünk, a kávézóra nem maradt időnk. A feleségem sms-ben jelezte, befejezte a munkát a kórházban. Igyekeznünk kellett. Visszaúton újra elénk került a mókus,

Utazás a pingvinekhez,Felségem és kislányom fürdik az öbölben. Árusok, Séta a pingvinek feletti ösvényen, majd találkozás pingvinekkel az ösvényen.Gyönyörű kilátás. Eső.Sötétedésben haza.

2012.02.11.Szombat

A szokásos reggeli a hotelban. Indulás a Waterfrontra. Eszter navigált. Egy nagy garázsban parkolás a H5-ön.

Feleségem döntött, gyereknapot csinálunk. Bementünk az Two Ocean Aqvárriumba. A belépő 85 rand felnőtteknek, és 50 rand 12 éves kor alatt.

Fényképezkedés a 101 Némóval. Rengeteg akvárium. Kézbe vettük a tengeri csillagot. Fantasztikus élmény volt a nagy KELP erdő, a benne úszkáló nagy ezüspikkelyú halakkal. Volt ott még turcsi orrú rózsaszín hal nagy homlokkal. A zene komolyzenei szimfónia volt, nagyon meghatódtam.

A napfény csillogott, a barna tengeri bambuszok oda vissza himbálództak, mintha igazi hullámzás mozgatná őket. Meghatódottan bámultam ezt a tüneményt. Az élet csodálatos körforgását láthattam? Felmentünk a legfelső szintre, a békákat megnézni. Óriási interaktív érintős képernyő. Végül le a játszótérre. Én képeslapokat vásároltam, míg kislányom a mászótoronyban játszott. Elkezdődött a bábszínház. Kislányom egy cseppet sem bánta, hogy angolul volt. Kínos vásárlás az akuárium ajándékboltjában. Egyszerűen minden drága volt

Nagyon untam már, mire bementünk a bevásárlórészbe. Ez ugyanolyan Mamut, mint amilyet Budapesten lehet látni. Rengeteg bolt. Kézművesek részlege egy étterem mellet. 700 rand egy kézzel festett asztalterítő.

Kristály garvírozás 3D-ben. A Green Dolphin zenés étterem után érdeklődtem a biztonsági emberektől, akik informáltak, hogy az már megszűnt. Vásárlás az ajándékboltban. Visszafelé tartva kislányom és feleségem leragadt az Észak amerikai táncoló indián rockos produkcióján.

Majd a helyi akrobaták következtek. Limbó, tűzfújás. Az utca másik részén már készülődtek a marimbások. Ahogy a többi produkció megszűnt, fergeteges jazz zenélésbe kezdtek. Teljesen izgalomba jöttem. Kitűnő zenészek voltak. Két marimba, hátul egy dob, egy nyápic szakszofonos. Hihetetlen zsigerből játszottak, óriási hőfokon. Az ember rájuk hangolódott és mozogni kezdett, és csak azt érzékelte, mennyire előre vennak hozzá képest. Amikor a Boccselli énekelte melódia felcsendült, nagyon elérzékenyültem.Elhatároztam megveszem CD-jüket.

A zenekar neve Abikondela. Lemezük 8 számot tartalmaz. Habanera, Akuvumi, LA LA, Tequila, Judith,

Medley: Waka Waka, Ain't no sunshine, In the mood. Sajnos nem adja vissza az utcai zenélés hangulatát, játékosságát és merészségét.Ugyanis két gyereket is bevettek a játékba. Egy kb. tízéves kisfiú marimbázott, kislányom pedig a souvenir boltban vásárolt csörgőket rázta. Megfelelő humorérzékről tettek tanúbizonyságot.

Hazafelé az úton navigálási problémáink támadtak. De a helyzet megoldódott, és szerencsésen hazaérkeztünk a hotelba. Istennek legyen hála.

2012.02.12. Vasárnap

Reggeli a szokásos. Volt elegendő narancslé. A vágott fejű szakács szolgált ki bennünket. Egy tojás mindenkinek. Összesen 8.

Irány a Jóreménység foka. A megszokott útvonalon, immár negyedszer, Muizenberg strandja felé. Mintegy 16 km. Nagyon szép útvonal. Lovacskát szállítottak előttünk az úton. Megelőztem az autót. A szokásos letérőnél balra, majd jobbra. A nagy boltnál megáltunk vásárolni. Sült halat és óriási burgonyákat, salátát, kenyeret, tejet vettünk, majd májkrémet, édes kifliket, gyümölcslét vacsorára. Utunkat folytatva Muizenberg városa, majd Saint James, Fish Hoek, Simon's Town, magunk mögött hagytuk a pingvinek szikláit.

A táj itt gyönyörű volt, ezért egy alkalmas helyen leparkoltam. Az óceánra való kilátás nagyon hasonlított Dobó Tihamér festményére, ezért a táskámból előhúztam a még Svédországban kinyomtatott reprodukciókat. Az erős szél ellenére megpróbáltam kifeszítve tartani a nyomatokat. Feleségem fényképezett. Számomra fontos volt, hogy Dobó művét felmutassam ott, ahonnan az emlékezetből festett képek élményei eredtek. Legjobb lett volna óriás plakátot nyomtatni, és egy reklámtáblára helyezni, ha Dél afrikában lettek volna olyan óriáspannók, mint pl. Magyarországon. Így a monumentális méreteket kénytelen voltam mellőzni, és a kis A4-es printtel beérni. Az óceán hullámzása nem látszik ezen a felvételen, de valóban csodálatos.

Miller"s Pointnál letértem az útról a tenger irányába, mert az út mellett megláttuk az első beígért Baboon majmot. Ahogy leparkoltam, nagyon érdekes látvány tárult a szemünk elé.

Kis halászhajókon, amelyek tulajdonképpen óriási motorcsónakok voltak, hátul kettő óriási motorral, kb. 6-7 ember hangosan gesztikulált. A hajókat kerekeken szállította egy nagyobb dzsipszerű autó. A hajókról halakat rakodtak egy melette álló kisteherautóra. Fenn az égen rengeteg nagy szárnyú sirály körözött.

Tovább, hogy megvegyük a jegyeket. Az első letérőnél megálltunk fényképezkedni a vanília szagú fánál.

Felmásztunk rá. Később kiderült, hogy ez a fa tulajdonképpen fikuszfa volt. A kilátás a kék óceánra egyszerűen lenyűgöző volt.

Irány Cape Point a világítótoronnyal. Felmásztunk, de sajnos elfogott a szokásos tériszony. Csenge előresietett, pedig Eszter felfedezett néhány kis állatot. Fényképezkedés a világítótoronynál..

Ahogy lejöttünk, egy óriási, tehén nagyságú antilopot láttunk. Lementünk a bokrok közötti ösvényre, hogy valahogy be tudjuk cserkészni. Továbbment.

Struccokat is láttunk az út mentén.Wc. Irány a Cape of Goud Hope. A baboon felmászott egy szikla tetejére, miután megálltam a tengert fényképezni. Megérkezvén volt elegendő parkolóhely.Felmásztunk a sziklákra.

Fényképezkedés. Ahogy lejöttünk majmot láttunk, vigyázni kellett. Nehogy bemásszon a csomagtartóba. Almát adtam neki, megszóltak érte. Mint később kiderült, jogosan. Ugyanis tilos a vadon élő állatok etetése.

Irány a nagy homokos strand. Estebéd a homokon. Hullámok tesztelése. Szörfösök haza. Nagyon kellett sietni,

hogy zárás előtt kiérjünk, El szerettük volna kerülni az 500 randos büntetést. Szürkületben a megszokott útvonalon haza.

2012.02.13. Hétfő

Reggel ébredés fél kilenc körül. Reggeli kilenc után. Kislányom a középpontban, mivel egyedül készített pirítóst. Idős házaspár kedvence. Próbáltam neki segíteni, sajnos éppen sokan készítettek pirítóst akkor Hegedült egyedül, még én pakoltam. Irány a medence. Idős házaspár férfitagja: She vent to the pool! - Yes! Válaszoltam, mivel egy emeleten lakunk és a folyosón egymásba botlottunk, azaz kislányom elviharzott mellettük. Csenge most is bátran úszott a kis medencében, mélyviz felett is. Közben interneteztem volna, de tulajdonképpen mindenki el volt foglalva. Utána dél körül pihenés a szobában. Tévézés, mesenézés: Kiskirálylány. 14: 15. Indulás a kórházhoz. A hotel parkolóban ért feleségem rövid üzenete: befejezte már. Visszaírtam: most indulunk. Megérkezéskor leparkoltam a szokásos buszmegállónál. Feleségem nem volt ott., és csak néhány perc múlva jelent meg.

Irány a tengerpart, a hosszú ( 40km ) homokos strand. Muizenberg. A már begyakorolt útvonalon nem volt probléma a vezetéssel. A városkába érvén lefordordultam az első utcába balra. Itt nem tudtam továbbhaladni, mert a vasúti átjáróban egy Tv kamerát láttam felfüggesztve egy állványról. Rengetegen felügyeltek a rendre, el is írányitott bennünket egy mellékutcába valaki. Továbbhajtottam és harmadik utcánál tértem balra, a strandok felé. Ahogy kiértem éppen az ejtőernyős sízőknél kötöttünk ki. Nagyon fújt a szél. Ahogy szétnéztem, a fekvő parkolóőr visszaintett. Nem kell félni.Kimentünk a homokos partra. Hihetetlen szépek voltak tenger hullámai.

Visszaindultunk a város felé, és egy csúszdás, bekerített fürdőhelynél leparkoltam. Ez a nagy csúszdás fürdő túl veszélyesnek és drágának ígérkezett, ezért inkább a tengerpart felé tartottunk volna. Pontosabban, a másik csúzdás hely felé mentünk, de itt nem engedtek be bennünket, mert már zártak öt órakor. A partra kitekintve észrevettem egy csomó szörföző és fürdőző személyt a tengerparton. A színes öltözőházikók lakat alatt voltak, ezért feleségem a toilette-be ment átöltözni. Csenge körülöttem ugrált. Figyelmemet lekötötte két muzulmán fejkendőt viselő hölgy. Ahogy odaértek hozzánk Csenge megbotlott, és orra esett a beton lépcsőkön. Hatalmas volt a sírás. A hölgyek felkapták, én pedig felemeltem a fejét. Ekkor láttam meg, hogy az orrából ömlik a vér Az összes nálam lévő papírzsebkendőt odanyújtottam neki. Csurom vér lett hamarosan minden, de azért el is állította a vérzést a zsebkendőtömeg. Ekkor már mindenki ott volt. Feleségem, a Life Guarde, egy középkorú férfi személyében, és még agy adö-vevős hölgy is. Feleségem vette kezébe az irányítást, mondván nem történt semmi. Csengét leültettük egy félreeső székbe, hogy eláljon vérzése. Feleségem vizet öntött az egyik zsebkendőre, és lemosta az arcát, én pedig a kezéről próbáltam eltüntetni a vérnyomokat.Mosakodni mentek, majd hátul, szélvédett helyen a

játszótérnél leültettem kislányomat, hogy egy kicsit pihenjen.

Feleségem addig fürödni ment. Lassan fölénk borult a mögöttünk lévő hatalmas hegy árnyéka. Elindultunk a nap után. Ekkor már kislányom a játszótér felfedezésével volt elfoglalva. Felöltözött, A visszaúton már újra virgoncan futkározott.

Vacsora a környék legolcsóbb éttermében, ahol a szerb zászlót lehet látni. Finom kétszemélyes sültet ettünk, Csenge pedig hamburgert. Feleségem megjegyezte, mifelénk nem lehet ilyen igazi húsból készült hamburgert kapni. A ráadás tejszínhabból készült jégkrém volt. Kis csuklás után haza is értünk.

2012.02.14. Kedd

Reggeli közösen az egész családdal. Miután Esztert elszállítottuk a kórházba, irány Muizenberg strandja. Pihenés az autóban, majd 10 órától a gyerekstrand. Fekete kisiskolások érkezése. Tizenévesek rádióval. Felégtünk a napon. Vissza a kórházba, majd irány a Kirschtenbosh botanikus kert.

Fokváros igazán nagyváros, de a botanikus kert parkolója ezen a délutánon nem volt túlzsúfolt. Nyugodtan parkolhattam, de a bejáratot oldalról megközelítve, az információs pultnál kötöttünk ki. Sehogy sem értettük, miért kell visszafelé mennünk, hogy belépőjegyet tudjunk váltani. Feleségem végül is megvette a jegyeket, a sarok mögött található kasszánál, és egy prospektust is szerzett. A benne lévő térkép után elindulhattunk a kert felfedezésére.

A bejáratnál jó néhány koncert plakátjára figyeltem fel. Kicsit beljebb, az épület udvarán pedig nemes kövekből faragott kommerciális szobrok fogadták a belépő látogatót. Ezeket az alkotásokat már néhány nappal azelőtt megszokhattam a Waterfront bevásárlónegyedében. Reménykedő tekintettel kutattam nívósabb alkotások után, hiszen olyan szépek ezek a minőségi kövek. A megoldások általában véve elsietettek, vagy túlságosan olcsó hatásvadászatnak engedőek voltak. Itt -ott felbukkant egy igényesebb elképzelés. Budapesten megszokottak az eladásra berendezkedett, festményeket áruló galériák, de ez a kőszobrokat tömegével kínáló bolt merőben szokatlan volna. Beléptünk a kertbe, és a bevezető sétány végén, a fő gyepen, csakhamar egy szobor portréba botlottunk. A mellszobor Nelson Mandela mellett áll a pepperbark fa (Warburgia salutaris), amit maga Nelson Mandela ültetett el, kirstenboschi látogatása során, 1996 augusztus 21-én . A mellszobrot John Francis Gardner kirstenboschi szobrászművész faragta és ajándékozta a kertnek 2010 januárjában. Ez az alkotás igencsak szokványos, plasztikai izgalmak nélküli, fegyelmezetten leíró mű, nem keltette fel különösebben az érdeklődésemet.

Továbbhaladva az elénk táruló látvány viszont igencsak szép volt. Gyönyörűen gondozott pázsit, kicsi tó, a legkülönbözőbb virágok tömkelege, a távolban kéklő hegye karéja. Felfelé indultunk el az ösvényen. Sok fikuszfát és kaktuszfát láttunk és fényképeztünk. A napfény gyönyörűen csillogott. A frissen nyírt pázsitok szélein egy-egy szerelmespár húzódott meg a környező fák árnyékában. Szinte tíz méterenként gondosan kialakított, masszív padok csalogattak pihenésre. Nagyobb csoport japán turistába ütköztünk. Ez alkalommal mi is fel voltunk szerelkezve fényképezőgépekkel, úgyhogy kiegyenlítetten kattogtattunk. Emlékszem, apró, kolibri szerű madarakat cserkésztünk be együttesen. Ezek olyan kicsik voltak, hogy szinte nem is látszanak az elkészült felvételeken.

Egy erdős résznél pedig egy földön járó, nagy csőrű madarat vettünk észre családilag, és kaptunk lencsevégre. Magasabbra hágtunk az ösvényeken, úgy öt-hat óra lehetett már. A napfény gyönyörűen csillogott az út menti növényzeten. Aranykori képek tárultak szemünk elé. Ideje volt volt újra a völgy felé venni utunkat. Egy csendesen csordogáló patak, és a rajta keresztülvezető függőhíd, valamint a mögötte lévő vastag törzsű platánfák járatlan, vad ösvényre térítettek bennünket. Élveztük a falombok árnyas védelmét. Az lépcsők igen durvák voltak. Az utat vastag kötéllel is jelezték, és időnként az elhelyezett tábla szerint meg lehetett állni a fák törzseit megtapogatni. Ebből feleségem arra a következtetésre jutott, hogy a vakok számára kialakított ösvényen járunk. A nap lassan a hegyek mögé bukott, igyekeztem kijutni. Annyi mindent nem láttunk még. A kikövezett járdát elérve rögtön megkövesedett fákra bukkantunk, ami kislányunknak volt igazán érdekes. Kicsit távolabb pedig, az út mellett egy mesterségesen kialakított tó közepén kisebb vidraszoborra bukkantunk. Fáradtan konstatáltam, hogy megvan ez a prospektuson ábrázolt, naturalisztikus kisplasztika. Ez a nagyon élethű szobor, a megfoghatatlan Cape clawless vidrát (Aonyx capensis) ábrázolja. Készítette: Llewellyn Davies és a kirstenboschi Taeuber család ajándékozta a kertnek1994 szeptemberében. A talapzatra ez van írva, ezekkel a szavakkal: "A mi életminőségünk attól függ, hogy az emberiség harmóniában tudjon élni a természettel." Továbbhaladva lépcsőkhöz értünk, amely az ajándékbolthoz, és a híres teázóházhoz vezetett. Figyelmemet egy monumentális alkotás kötötte le. Dylan Lewis attraktív bronzszobra gazellát ugrás közben elcsípő gepárdot ábrázol. Ezt a másképpen hatásvadász szobrot az út közepén, a lépcsők alján, kikerülhetetlenül helyezték el. Alaposan szemügyre kellett, hogy vegyem. Gondosan kiszámított bravúros alkotás, hűvösen, akadémikusan leíró modorban mintázva. Felületileg megenged ugyan némi expresszív felületkezelést, a mintázó kéz ujjnyomait, de egy pillanatra sem szakít a józanon leíró formaépítéssel. Igaz, ez mindenhol friss és ízléses. Picasso, és Giacometti azonban, hogy csak a legismertebbeket említsem, sokkal tovább jutott a szobrászatban. Említésre méltó a spirálvonal lendülete, amibe Dylan Lewis ezt a természeti jelenetet beleképzelte. Göteborg kikötőjében, az Opera mellett önmagában is áll egy hatalmas, nem leíró jellegű bronzspirál, igaz befelé kunkorodó lendülettel, míg itt a gepárd és a gazella kifelé, mintegy a centrifugális lendületnek engedelmeskedve látszik forogni. Ezt a művet alaposan szemügyre vehettem, mivel kislányom gyerektársaságot találva, futóversenyen mérte össze erejét és gyorsaságát, a kertben piknikező helyi kisfiúkkal. A lépcső tetején pedig egy amolyan szokványos, lyukas modern kőszobor kapott helyet. Minimalizációs sűrítésű, stilizált fejrajz, naiv felhangokkal.
Továbbhaladva egy pázsiton átvezető szobor-utat találtam. Az alkotásokat követve elveszítettem a kapcsolatot a más ritmusban haladó családommal. Ezek a kőszobrok naiv jellegű faragványok voltak, de spontaneitásukkal néha egészen váratlan izgalommal szolgáltak Később megtudtam, hogy ezeket az ideiglenesen kiállított szobrokat Mambó szobroknak nevezik. A kőszobrok a kert nem állandó, hanem állandóan változó kiállítása. Minden szobor egy egyedülálló és eredeti, a művészek a Zimbabwe -ből származó Shona hagyomány szerint faragták ezeket . A művészek spirituális, hagyományos és kortárs témákat ábrázolnak, valamint az aktuális és a szociális kérdéseket, és a a munkájukat. Igyekeztem minél többet lefényképezni, majd az ösvényre visszatérve felfedeztem a reklámozott UNTUMED szobrot, Dylan Lewis újabb "grandiózus" alkotását. A kb. 3 méter magas bronzkolosszus, földre roskadó meztelen férfialakot ábrázol, a nagy akadémia stílusában megmintázva. Mögötte egy ideiglenes "rozsda" pavilonban került bemutatásra a kiállítás. Lewis monumentális szobrai mentén kijelölt nyomvonalra McCallum filozófiai prózája és a költészete épül. Elgondolkodtató kiállítás. Ez egy együttműködési projekt Lewis Dylan szobrász, Enrico Daffonchio építész és Ian McCallum pszichológus, pszichiáter, valamint a kirstenboschi Nemzeti Botanikus Kert között.

Vissza a szálodába. Vacsora fish and chips.

2012.02.15. Szerda

A legrosszabb napom itt. Egész nap a szállodában. Telefonom nem működött. Estefelé séta a környéken, amitől jobb kedvem lett. Egy mozambiki portugál étterem felfedezése.Black Label sör, kóla. Útközben hazafelé mini Margerita pizza. Csenge a lufikkal játszott. Vacsora a szobában.

2012.02.16. Csütörtök

A nap a szokásos módon indult. Reggelinél odajött az idős, angolul beszélő házaspár Csengéhez, néhány szót váltani vele, és rámosolyogni. Mesenézés a szobában. Telefonon az autó bérlésének meghosszabbítása. Internetes szálláskeresés, levelek ügyintézése.

Irány a Mowbray Hospital a megadott címre. A GPS azonban nem találta sem az utca házszámot, sem a

kórházelnevezést. Visszamentem a portára segítséget kérni. Ugyanaz a kedves és szívélyes, inteligens fekete bőrű recepciós volt szolgálatban, aki a minap kislányom kalapjának megvarrásához tűt cérnát adott. Az internetről gyorsan kinyomtatott nekem két térképet. Ezeken feltűnt nekem, hogy a kórház neve Mowbray Maternity Hospital. Nyugodtan mentem vissza a parkolóba, mert sejtettem, hogy a GPS a teljes nevet elfogadja, és odairányít bennünket. Úgy is történt, probléma nélkül megérkeztünk. A kórház előtt parkolót is találtunk egy fa árnyékában. Szerencsére ez a város nem annyira túlzsúfolt autókkal, mint Göteborg. Ez a babakórház nagyon nyugodt légkört árasztott. A résnyire nyitott nagykapun belépve a portás megmutatta a helyes irányt. A bejáratnál egy mentő állt, bent padig egyenruhások sürögtek. SMS-t írtam feleségemnek, majd bementünk. A poszttól megkérdeztem a

büfét, amit balra befordulva meg is találtunk. A sarokban fehér bőrű rendőrnő kötögetett, és arckifejezéséből ítélve elégedetten nyugtázta megérkezésünket. (Rajtunk kívül mindenki fekete bőrű volt.) Csengének fánkot és piros színű üdítőt rendeltem, magamnak pedig kólát és virslivel töltött buktát. Leültünk egy asztalhoz, ahonnan jól láthattam az előcsarnokot. Terhes nők érkeztek óriási pocakkal. A kimenőket négy-öt egyenruhás ellenőrizte. Belenéztek a nálluk hordott táskába, sürögtek, forogtak. Egy feltűnően csinos rendőrnő is volt közöttük. Egyszerre láttam a dolgozó fekete rendőröket és a kötögető fehér rendőrnőt, aki a büfé belső biztonságára felügyelt. Úgy tűnt, rábukkantam az appartheid egy eklatáns maradványára.

Feleségem gyorsan megérkezett. Kifelé menet nem állítottak meg bennünket táskaellenőrzésre. Beültünk az autóba. Irány a Tábla hegy és a felvonó. A GPS is jól irányított, de ez az atrakció jól ki is van táblázva Cape Town-ban.Megtaláltam a felfelé vezető utat, és hamarossan odaértünk, ahol azelőtt a városnéző buszból kiszálltunk. Itt családom szebbik fele kiszált, én pedig továbbhajtottam parkolni. Az útszéli árok felett parkoltam, gondosan ügyelve, hogy mellettem még maradjon hely egy másik járműnek. Ahogy kiszáltam, odajött a parkalóőr, hogy ő itt vigyázza az autókat, és ezért fizetni kell. Kapott tőlem néhány randot, és csatlakoztam fagyizó családomhoz. Feleségem azt mondta, megveszi a jegyet a felvonóhoz, de nem árulja el, mennyibe kerül. Azután mégis elárulta. 200 rand fejenként és 100 rand a gyermekjegy. Beszálláskor lefényképeztek bennünket. Beszáltunk a libegőbe, egy népes francia túristacsoportal egyetemben. Hangosan beszélő idegenvezetője megkérdezte feleségemet, honnan jövünk. Ekkor a kabin elkezdett körbe körbe forogni. Először ezt jó ötletnek találtam, gondolván mindenki élvezhet így a kilátást. Jómagam a sziklák felőli ablaknál foglaltam helyet, és most a tenger felé is kitekinthettem. Igen ám, viszont így kapaszkodni sem tudtam, és a sziklafalhoz közel érve hihetetelen gyorsasággal kezdtünk emelkedni. Teljesen az volt az érzésem, hogy elveszítem a talajt a lábam alól. Hihetetlen mélység fölött imbolyogtunk egy drótkötélre függesztve.

A magasságiszonyom elhatalmasodott rajtam. Alig vártam, hogy újra szilárd talajt érezzek a lábam alatt. Nem is mertem a korlát közelébe menni, míg feleségem nyugodtan nézelődött. Kislányom hamarosan rámtalált, és elmentünk mellékhelyiséget keresni. A kávézóban megkérdeztünk egy hölgyet, aki elvezetett bennünket a megfelelő helyre. Egy nagy, mintegy egy órás sétát tettünk körben a hegyen.Szép virágokat, egy sütkérező gyíkot fedeztünk fel. Végül megkönnyebültem amikor kabinunk újra földet ért velünk.A fényképet nem vettük meg 150 randért. Az autóval elég sokat előrehajtottam a Tábla hegy oldalában vezető úton, mire beláttam, hogy itt vissza kell fordulni. A járt úton probléma nélkül visszajutottunk .Vacsora a szállodában és pihenés.

2012.02.17. Péntek

Szokásos reggeli a szállodában. Utánna fürdés a medencében. Búcsú a mókusoktól a kormányról

elnevezett sétányon. Eszter elé a kórházba. Fényképezkedés a fák árnyékában. Vissza a szállodába.Nagyra nőtt hajamtől szerettem volna megszabadulni.A sarki bolt felé vettem az utamat. Itt egy divatos frizurákat hirdető fodrászbolt volt, ahol már előzőleg is érdeklődtem. A fodrászom hajvágás közben elárulta, hogy montenegrói. Elbszélgettünk. Mondta Svédországba szeretne kerülni itteni feleségével együtt, a nagyon elterjedt bűnözés miatt. Mint mondja észak felől rengetegen szívárognak be idegenek, akiknek nincs munkájuk, és rabolnak. 100%-osan oda kell figyelni minden pillanatban.

Útvonal tervezgetése. Vacsora a Mama Afrika nevű szórakozóhelyen. A zene fergeteges helyi jazz, marimbával. A zenekar hét órakkor kezdett játszani. A ritmus magával ragadó. valahogy az őserdő is megjelenítődik, a lüktetésben, vad álathangokat is utánoznak néha. Egy CD-t vásároltam tőlük. A zenekar neve AbAvuki. A

szünetben megkérdeztem az egyik sétáló zenészt, melyiket tartja jobbnak. A pirosat! - hangzott a válasza. Később fedeztem csak, hogy ez a Cd borító azért piros, mert egy kínai vendégszereplés hangfelvétele.Live in China. A felvétel Xi'ning-ben készült 2006-ban, 20.000 ember előtt. Furcsa zenei egyveleg, az afrikai zenéhez időnként egy operaénekes olasz nyelvű improvizációkat énekel. Érdekes, hogy két zenész arcán és nyakán is erős forradás volt felfedezhető.

Gyalog haza. Mindenütt gumibotos őrök az utcán. Ez megnyugtató volt, vigyáztak ránk.

2012.02.18. Szombat

Utölsó reggeli a szállodában. A GPS-be beprogramoztuk Franshoek-et. Az út több órás volt. A délutáni forróságban megérkeztünk a 22 Van Wijk Street alá. Háziasszonyunk rendkívül kedvesen fogadott bennünket. De Luxe lakosztály elfoglalása.3 kutya a házban. kaptunk egy túrista térképet, FRANSCHHOEK WINE VALEY - FOOD AND WINE ROUTE felirattal.

Pihenés a szobában, majd ebéd a "Kalfi's'" étteremben, ahol francia illusztrátor stílusában láttunk olajfestményeket. Nagyon szellemesen, jó színekkel voltak festve ezek az egyszerű képek. Ez is a vizuális kúltúra fejlettségéről tanúskodik. Azért választottuk ezt az éttermet, mivel itt hagyományos ételeket szolgálnak fel.

Csenge szárnyas lovacskát kapott kiszinezni a gyermekmenü hátlapján. Indiai fűszerezésű, kissé édes ételek a tálunkon.

A PIERNEEF A LA MOTTE étterem és a Pierneef galéra már zárva volt megérkezésünkkor,öt óra után, ezért borkostoló a közeli borgazdaságban. A helyiek tanyája ijesztő seriftanya, de az étteremnél többen is étkeztek. Egy olcsó és egy drága bor megkóstolása, elsőrangú kiszolgálással.

Kávézás kint a kertben. A környező hegyek hihetetlenül szépek voltak. Fagyi Csengének.

Autóval vissza a városba, visszafelé a főutcán, majd jobbra fel a hegyre, a Dieu Donné fogadóhoz, ahol állítólag legszebb a naplemente. Ott lakodalom, beszélgetés a skót dudással, aki Cape Town-i lakos. Sötétben értünk le a központba, Le akartam parkolni a Pick and Pay üzletnél. Megszólított egy helyi ember, hogy ő itt a rendre ügyel, de kissé kellemetlen volt. Nem volt rajta semmilyen egyenruha, ugyanis, mégcsak világító mellény sem. Nemtudtam eldönteni, hogy most kell-e vele beszélgetni? Bevásároltunk, hazaérve a lugas alatt fogyasztottuk vacsoránkat. Kértünk, és kaptunk nemzetközi adaptert, mindenünket feltöltöttünk. Az ágyban fekve interneteztem, feltöltöttem néhány képet a honlapomra Eszter felvételei közül. A fürdőszobánk csodálatos design volt.

2012.02.19. Vasárnap

A reggelinél bejelentettük házigazdánknak, hogy még egy napot maradunk. Filteres kávét ittunk és megreggeliztük a finom gyümölcsjoghurtot amit a háziasszonytól kaptunk. Az autóval előálltam a kertből, ahol is éjszakára parkoltam. Irány a Pierneef galéria és birtok. Nagyon szép faliszőnyegek. Zenehalgató sarok a hegedűs szobor alatti fotelben.

A képtár unalmasabb része. Csengét bekényszerítettük, majd miután gyorsan szétnézett, kisietett a kertbe, ahol óriási bábúkkal lehetett sakkozni. Festeni is lehetett, egy kisgyerek az ujjait mártotta festékbe. Az óriási tölgyfák alatt fonott székek rengeteg párnával. Sürgölődő kiöltözött személyzet, akik rögtön odajöttek hozzánk, miután helyet foglaltunk az ecsettel festő csemeténk közelében. Rendkívül finom dupla expresszó kávét hoztak nekünk.

Igazi mesebeli Afrika. Néhány kövér makkot a szinte mindig magammal cipelt váltáskámba helyeztem. Szeretem a tölgyeket.

Irány Stellenbosch. Ahogy megérkeztem,ebbe a Fokváros melletti kisvárosba, egy benzinkútnál lévő M'c Donnalds pakolójában kötöttem ki. Egy-egy hamburgeres menüt elfogyasztottunk, és autónkat hátrahagyva gyalog vágtunk neki utunknak. A művészeti múzeum vasárnap lévén zárva tartott, ami meglepetésként ért bennünket. Ezért a Village Museumot kerestük meglehetősen sokáig a forró utcákon. Ahogy kérdezősködtem, két kedves angolul beszélő turista tájékoztatott, hogy az utcák neve lent az útpadkán van feltüntetve. Tehát az utcasarkokon nem felfelé, hanem lefelé kell tekinteni. A járda szélén levő kőburkolatot egy darabon színesre festik, majd egy olyan hét-nyolc centis betúkkel sablon segítségével kiírják az utca nevét. A

múzeum előcsarnokában légkondi volt. Egy kicsit pihentünk majd szétnéztünk a skanzen szerű múzeumban.Négy ház berendezését részletesen megnéztük, beszélgettünk és fényképezkedtünk a teremőr hölgyekkel, akik korabeli kosztümökbe voltak kiöltözve. Közben utunkba akadt egy galéria, ahol bemutatkoztam, és egy kis katalógust hagytam a tulajdonos részére, aki különben szobrászművész.

Családomat leültettem egy hotel éttermében, én pedig visszaindultam a felforrósodott autóért.

Abroszvásár (afrikai színekkel) az ajándék boltban.

Idejében vissza a szállásunkra. Hamarabb hazaértünk, mint azt előre gondoltuk. A szállásunk nagyon szépen ki volt takarítva. Zoknimosás a szép, stílusosan berendezett fürdőszobában.

2012.02.20. Hétfő

Korán reggel kávé és joghurt a lugasban. Irány az Inverdoorn Privat Nature Reserve.

Egy darabig a tervezett útvonalon haladtunk, de nem sikerült jobbra nagy ívben rákanyarodni az N2-es autópályára, nem ismertem fel időben a lejáratot. Nem volt egyértelmű a forgalmi szituáció számomra. Hamarosan egy hihetetlen magas hegyoldalban találtam magam, rendkívüli keskeny szerpentines útszakaszon. Nem volt könnyű itt haladni. Szerencsére kislányom éppen aludt au ülésében. Nem mertem letekinteni a mélységre, tekintetemet mereven az úttestre szegeztem. Így tettünk meg mintegy ötven kilométert, amikor is rendesebb útra értünk.

Délben megérkeztünk a szafari parkba. A rendelés nem ment át , nem találták a nevünket.Két különálló szobát akartak nekünk adni, de végül is kértünk egy matracot kislányunknak, a mi szobánkba. Ebéd luxus körülmények között. Pihenés a szobánkban, majd 16:30-kor indulás állatokat nézni. Beosztottak bennünket egy terepjáróra. Sofőrünk bemutatkozott. Zimbabve-ből érkezett vendégmunkásnak. Afrikai neve volt. Sajnos a névmemóriám olyan rossz, hogy már nem jut eszembe. Nagyon kedves ember, de az angolt sajátos változatban beszéli.

Megállapodtunk , hogy nem állunk fel soha a terepjáróban. Elindultunk. Először egy kisebb kerítés kapuján haladtunk át, majd egy nagyobbén. A bokrok között két nőstényoroszlán egymást nyalogatta. A hím egy másik bokor hűvösében húzódott meg. Kihajtottunk az oroszlánok területéről. Egy kör alakú itatónál egy orrszarvú, és egy kafferbivaly csorda legelt. Két oldalról is fényképezhettük őket. Továbbhajtottunk. Nem is gondoltam, hogy ilyen nagyszerű élménynek mutatkozik ez a kis szafari.

Zsiráfcsaládra bukkantunk. A három kis zsiráf három hónapos volt. A két szülőt később néhány méterre megközelítettük. Gepárd futtatás megszemlélése emelvényről. Koktél. Elégedetten tértünk vissza táborunkba. A háromnegyed órás szünetet egy kis úszásra használtam a gyertyával megvilágított medencében. Vacsorára disznósült nagyon ízletesen elkészítve. A felszolgáló fekete bőrű pincérnő feltűnően csinos volt. Alvás, hogy reggel korán tudjunk kelni.

2012.02.21. Kedd

Ébredés reggel 5:30-kor. 6 órakkor gyülekező kávézásra. Tábortűzzel melegítettek bennünket. Az afrikai éjszakák hidegek, a nappalok pedig forróak. 6:30-kor indulás állatnézőbe. Az előzőleg kiosztott pokrócokkal nagyon be kellett takaródzni, a szél nagyon hideg volt a terepjáró magas ülésén. Irány a vízilovak tava. Kiszálltunk a tópartra.

Két víziló dugta ki időnként a fejét a vízből. Több antilopot láttunk, és egy olyan kicsi zsiráfot, ami még járni sem tudott rendesen a lábain. Újra megnéztük az oroszlánokat. Ezek egy csöppet sem mutatkoztak aktívabaknak.

Állatnézés után fürdés a mmedencében, miközben én fizettem, és a pogyászokat rendeztem.

Irány az autópálya, Albertina felé.

Nagyon szép és változatos táj. Időnként megálltam fényképezni. Megálltunk egy városka híres templománál, ahova nem jutottunk be.Pont rosszkor érkeztünk oda. Tovább egésszen Moossell Bay-ig.

Nagyon kellemetlen érzés fogott el bennünket a város szegénynegyedét látva. Kis idegeskedés után megtaláltuk a világítótoronyhoz vezető utat, ahol is egy megfelelő szálloda transavangarde stílusban berendezett lakosztályát elfoglalhattuk.

Vacsora egy delfinről elnevezett étterem teraszán közel a hullámzó óceán habajaihoz.

2012.02.22. Szerda

Csomagjaikat a hotelban hátrahagyva irány a tőlünk 100 km-re lévő Knysna elefántparkjába. Érkezés délidőben.

Ebéd kedves kiszolgálással az étteremben. Oktatófilm, mit szabad és mit nem az elefántoknál. Az elefántok etetése félbevágott narancsokkal, répával és édes tökdarabokkal.

Ajándékvásárlás. Visszafelé újabb száz kilométer a szállodánkhoz. Az őceán csábításának nem lehetett nemet mondani. Egy őrára megálltunk fürödni egy szép homokos strandon.

Vacsora az óceánparti étteremben. Újabb lakosztályunk még nagyobb volt, mint az előző. Megfelelő adapter hiányában azonban nem tudtuk elektromos eszközeinekt rendesen feltölteni.

2012.02.23. Csütörtök

Éjjel 3-kor vízcsobogásra ébredtem. Nem tudtam aludni, intereteztem, Megnéztem levelesládáimat. Először azt hittem esik az eső és a csatornából kiömlő vizet hallom csobogni, de egy idő után kimentem

második emeleti lakosztályunk erkélyére, és kiderült egy kerti locsolócsőből ömlik a kiadős vízsugár, pontosan hálószobánkkal átellemben. Reggel nem mentem családommal reggelizni, hanem csomagjaimat rendeztem, és bepakoltam az autőba, A pincében lévő parkolóban egy idősebb munkás ajtót festett egérszürkére. Kislányom nagyon megcsodálta tudományát.

Mászkálás a sziklákon. Autózás. Still Bay a folyótorkolatnál. Ebéd.Fish and chips. Fürdőzés az óceánban. Hihetetlenül szép volt a strand. a zuanyzásnál kisebb incidens. Egy fehér hölgy megszólt bennünket, mivel kislányunkat csak úgy

egyszerűen fürdőruha nélkül, pucéran zuhanyoztuk le. Hozzátartozik, hogy a közelben fekete építőmunkások dolgoztak. Egy kicsit meglepődtünk, és egy zárt zuhanyzót kerestünk.

Este megérkezés Arnistonba. Egy még hatalmasabb lakosztály elfoglalása. Vacsora a hotelban.Szokásos halételek. Újabb, azúttal polipos gyermekkiszinező.

2012.02.24. Péntek

Kávézni a szállodába vonultunk.Működött a Wi-Fi.Kicsit interneteztünk.Családom ottmaradt az épület hűvösében, kislányom pedig a hotel medencéjében fürdött. Autóba ültem. Irány a 20 km-re lévő város, Bredasdorp. Fejemben ott motoszkált az előző esti kellemetlen érzés. A GPS, a kordináták szerinti legrövidebb utat választva, levitt bennünket az aszfaltozott útról, a szegénynegyeden kersztül vezető poros útra. A társadalmi igazságtalanság érzete keveredett bennem a bűnözés miatti agodalomaimmal. Most igyekeztem a főúton hajtani, egyenesen be a központba. Megáltam kérdezősködni egy boltban, ahol azt mondták, menjek visszafelé. Bútorboltok voltak a közelben. Semmilyen élelmiszerboltot nem láttam odefelé haladtomban, nem fordultam vissza, inkább a vélt központ felé vettem utamat.Közeledett a dél, nagy volt a hőség. Az autóban volt légkondi, gyorsan visszaültem. A főutcát építkezés miatt lezárták, ezért meg kellett fordulnom. Leparkoltam egy fa árnyékában, és gyalog indultam tovább. Igyekeztem úgy haladni, hogy ne szólítsanak meg az utcán dorbézoló (zenét hallgató, daloló és italozó) helyi fekete lakosok, akik az utca két oldalán herlyezkedtek el, árnyékos helyeken. Betértem egy kis kínai boltba. Alkoholgőzös hőzöngés jelenete játszódott a kasszánál. A boltos mosolygott a részeg családfőn. A jelenet a világ minden szegények lakta helyiségében lejátszódhatott volna. A hangoskodók elmentek.Nézelődni kezdtem. Krumplit, alapvető élelmiszereket fedeztem fel. Nagy konyhánk volt Arnistonban. Kis üveg napraforgóolajat raktam kosaramba. Sót vásároltam, nagyon olcsó volt, 3 rand. Már a szájamban éreztem a sültkrumpli ízét.A mélyhűtőben házi készítésű hurka-kolbász volt. Nem akartam túlzásba esni, igazán meleg nyári nap volt. Gusztusos hamburger húsokra lettem figyelmes. Egyszerre gyanakodtam, és kívántam kipróbálni a helyi ízeket. Két jól öltözött fekete tinédzser leány érkezett. Gondolkodás nélkül kocsijukba rakták ezeket a kerek húsokat. "Akkor ez mégse lehet annyira rossz ! "- gondoltam. Szépen lassan, módszeresen telepakoltam kosaramat mindennel, amire csak szükségünk lehetett a nyaraló - apartmanunkban.Továbbhaladtam és tankoltam. A benzinkutas fiú nagyon szolgálatkész volt. Itt már meg sem próbáltam magam mosni a kocsim ablakát, mintahogy az Svédországban álltalában szokásos. Ketten is mosták a szélvédőt. A zsebemben található aprópénzt, kb 6 randot, a fekete fiatalember markába nyomtam, és igyekeztem udvariassan beszélni. A fiú megköszönte, majd kisvártva egy ablakhoz lépett, ahol a borravalót leadta.Betértem a benzinkút boltjába. Itt csak fagyi és joghurt volt. 3 doboz fagyit vettem, és a kasszást megkérdeztem, hol kell itt élelmiszert vásárolni. A Spar-ban, mondta, és megmutatta az irányt. Útmutatását követve behajtottam a szemben lévő utcába. Semmilyen áruházat nem találtam, de elhaladtam egy, a "tengeri ételek boltja" előtt. Ide betértem, és fagyasztott kagyló-husit vásároltam kislányomnak. Mégegyszer megkérdeztem, hol találom az árúházat, és végül is megtaláltam a Spar supermarketet. Furcsa, erődítményszerű sárga épület, csak a belső udvarra behajtva kapta meg az ember a szokásos bevásárló központ jelleget. Tulajdonképpen töbször is elhaladtam már mellette, és nem vettem észre a nem túl feltünő feliratokat. Itt már minden nyugati színvonalú volt , nagy árúbőséggel.Családom már a szálloda teraszán ebédelt, amikor a városból visszaérkeztem. Lakosztályunk ebédlőjében a magammal hozott pizzát megettem, majd családommal együtt elindultunk a halászfalu felfedezésére. Sétánk közben betértünk az egyik házba. Kis kávézó, és szuvenir bolt volt benne. Feleségem elbeszélgetett egy nagyon kedves idős hölgyel, és ezért vásárolt is. Szárított fügét vett, ami teljesen por száraz. Egyálltalán nem hasonlít a dalmát tengerparton árultra. Kislányom nyalókát kapott, amit az utcán haladva, a helyi kisgyerekek rögtön kinéztek a szájából. Jól esett csavarogni a magaslatra épített halászházak között.Az ember el is felejtete, hogy ez valakinek az udvara. Az anyuka rögtön berendelte a kisgyerekeket, ahogy mi feltűntünk. Továbbhaladva csodálatos, végtelen hosszú homokos strand tűnt fel előttünk. Helyi emberek mászkáltak a sziklákon. Volt akinek italosüveg, és volt akinek hosszú horgászbot volt a kezében. Gyorsan elvonultak előlünk, ahogy mi feltűntünk az ösvényen. Lementek a szikla szélére, ahonnan többen is horgászni próbáltak az erőssen hullámzó óceánban. Lementünk a fövenyre. Családom fürödni kezdett, én pedig visszamentem az fürdőnadrágomért ,és az utónkért. Ahogy visszaértem, egy előttünk ottlévő fehér pár éppen elhajtott az autójával, én pedig adaparkoltam a helyükre, a dűnék közé. A sziklás felületen mindenütt széttört üvegmaradványok voltak. Izgultam, nehogy defektet kapjak, de biztos, ami biztos alapon követtem a sémát, és keresztülhajottam az üvegdarabokon..Fürdés következett az óceánparton a helyiek strandja mellett.Óriási hullámok. A gyererkek kis szivacsokon próbálták meglovagolni a hullámokat. A magammal hozott horvátországi búvárfelszerelés itt végre kipróbáltam, de homokszemeken kívül semmit nem láthattam. Tudtam, hogy itt nem sodor el a víz, feleségem mégis agodalmaskodott.Vacsora főzése konyhánkban. Fáradtan elaludtak.

2012.02.25. Szombat

Reggel sokáig aludtunk volna, de kislányunk fél nyolcnál tovább nem tudott aludni. Elhatározta, mivel elég pihent, hegedülni fog. Normálisan örülni kellene neki, hogy gyakorol, de most éppen álmos voltam. Feleségem kelt fel először. Követtem. Pirítóst reggeliztünk. Tíz órakkor feleségem elment, hogy számlánkat kifizesse, de sajnos megelőztek bennünket, és lakosztályunkat kivették mások. Feleségem jónak látta, hogy kivegyünk egy jóval kisebbet, de ez nem tetszett nekünk, úgyhogy mégiscsak lemondtuk.Irány a tengerparti barlang , amit hollandul az ökrösszekérről neveztek el, ugyanis pontosan akkora, hogy oda az beférne. Feleségem nagyon ideges volt, mivel 11 őrára oda kellett érnünk a dagály miatt. Autónkal egésszen odáig hajtottam, ameddig elakadás nélkül lehetett a köves és homokos tengerparton. Alattunk hosszú strand terült el, sok fürdőzővel.Elindultunk a tűző napon a barlang felé. Mintegy ötszáz métert kellett gyalogolnunk. Egy autó kereke elmerült a homokban, és a benne ülőknek tolniuk kellett. Majdnem elmúlasztottam a kis, lefelé mutató zöld táblát, amire a Cave felirat volt írva.Feleségem szólt, hogy ne menjek tovább. Leerszkedtünk a kövek között, és a homokkal befutott lépcsőn. Furcsán felfelé élesek ezek a kövek. A tenger teljesen kicsipkézi a porózus szerkezetű sziklákat. Mindenféle spirál alakzatok is felfedezhetőek ezeken a sziklákon, amelyeket dagály idején eláraszt az óceán. Sok kerekre csiszolt óriáskavicsot is láttunk. A tengerben kis halak úsztak. A köveken lépdelve magyar szó ütötte meg a fülemet. Gerekek és néhány felnőtt lépdelt párhuzamosan az ellenkező irányba. Megörültem, és valamit odakiáltottam nekik. A tengervízen lévő kőösvényen potosan szemebtalálkoztak a feleségemmel , aki megállította öket. Egy magyarországi házaspár volt két kisgyerekkel. Csenge szembe találta magát egy hasonló korú kislánnyal. Ömleni kezdett belőle a szó, de feleségemből is úgyszintén. A pár tegnap érkezett délafrikai ismerőseikhez. A küzeli L' Agulhas-ban voltak elszállásolva.Előtte Cape Town-ban töltöttek egy hetet, és a miénkhez hasonló utat is megtettek Plattenberg Bay irányában.A közelgő dagállyal nem törődve jól elbeszélgettünk. A sziklánál megint továbbmentem, nem vettem észre a kis hasadékot, amin keresztülmászva a barlangba lehetett jutni. Átbújtunk és csodálatos látványban volt részünk, habár a barlang maga viszonylag egyszerű volt. A szinte kerek, boltozatos barlangba az azúrkék tenger felől hatolt be a fény. A hullámok fehéren tajtékozó habjai a lapos sziklákat nyaldosták. Sok fényképet készítettünk mobiltelefonommal, mivel azon működik a vaku. Kijöttünk, és már nem lehetett sétálni a barlang körül az enyhén emelkedő vízszint miatt. Kislányom igen nehezen haladt visszafelé a bokáig érő homokban. Elhatároztuk, hogy strandolni fogunk, de leheveredtünk egy informácós tábla árnyékába. Kisvártva megjelent a magyarországi házaspár nőtagja, és közölte, hogy hazaindulnak fürödni. Nálluk nem köves a plage, és tartsunk velük, ha gondoljuk. Követtük kölcsönautójukat, egy szürkéskék KIA-t. Hamarosan burkolat nélküli útra tértünk, ahol otven kilométeres sebességgel haladtunk. Az út mellett szögesdrót, azon túl szikkadt, poros földek, ahol időnként bárányok legeltek. Tizenegynéhány kilométer után újra rendes aszfaltot kaptam a kerekek alá. Betértünk egy kikötőbe, ahol kissé probléma volt parkolót találni, mert hosszú pótkocsikkal álló autókat láttunk ott állni. A kikötőbe folyamatossan vontattak ki halászjahtokat sok hallal. Az emberek itt vásárolták a friss halakat. Leparkoltam egy melléképület mögé. Mellettem egy helyi lakos két nagy belezett tengeri halat rakott az itt divatos, hátul nyitott autó rakodófelületére. Fényképeztem azt a kikötői nyüzgést. Megkerestem ismerősink autóját. Bevonultunk a Pelican's Harbour Café étkezdéjébe. Nagyon egyszerű asztaloknál rengeteg vendég ebédelt. Sülthal szaga terjengett a levegőben. Itt találkoztunk ismerőseikkel, Haralddal és Beatrixxel is. Ebéd után fürödni mentünk a nagyon csendesvizű kikötó vizébe. A gyerekek nagyon élvezték a fürdést. Mi felnőttek is megmártózkodtunk, mivel most először sem szél, sem a hullámok nem zavarták a fürdőzést. Csak az erős napsütésre kellett tekintettel lennünk.Öt óra után mi továbbálltunk. Két óra autózás után Houw Hoek Inn-be érkeztünk. Itt egy hotelban vettünk ki szobát. Csomagjainkat segítettek becipelni, de borravalót az önérzetes személyzet nem fogadott el. Sajnos Csenge estére belázasodott. Szobába hozták a vacsorát.

2012.02.26. Vasárnap

Fél nyolc után kislányom ébredt először a hotelszobában. Mi még aludtunk volna. Egy gyors kávé a szobában, a vízforraló segítségével. Irány a hotel étterme, ahol felséges reggelit kaptunk. A tojássütésben teljesen profii volt az itteni szakácsnő, mert fémgyúrúben sütötte szép türelmesen.Pakolás, fizetls a recepción. Az autópályán nagy forgalom volt. Megérkeztünk a Waterfontra, ahol ajándékvásárlás volt, Csenge kétszer is kipróbálhatta a Karuszelt, ebéd előtt és után is. Most napközben volt zene, igazi fekete afrikai dobolás ének és tánc. Meghatódtam attól, hogy ezek a művészek nem holmi divatos dolgot művelenk, hanem asajátjukat próbálják előadni lelkesen, fillérekért az utcán. Viszonylag sok fekete érdeklődőt láttam a fényképező és filmező túrista tömegen kívül. A megmardt aprópénzemet kéregető fiatal lánynak és egy felnőtnek adtam, az első szóra.Az utóbbi hangosan hálálkodott, és dicsért a feleségemnek, pedig igazán néhány randot adtam csupán.A GPS kivezetett az International Airoportra. Ez a navigáciü néha segít, néha pedig éppen hátráltat.Az embernek az volt az érzése jobb nélküle, táblák alapján is kitűnően el elehet igazodni.Megtaláltuk a kölcsönautó visszaadást. Az átvevőhölgy nem problémázott, a maradék ennivalót nyugodtan bennehagyhattuk az autóban. Benézett afülkébe, minden ülést szemügyre vett, és mehettünk. A GPS-t az irodában kellett leadni. Semmit nem kellett fizetnünk, mivel mindent már jóelőre levontak a bankszámlánkról. Kezdődhetett a becsekkelés a repülőtéren. Először a beszállókártyámmal kapcsolatos problémának kellett utánnajárni. Az interneten nkeresztül ugyanis nem tudtuk kinyomtatni. Ez aprobléma megoldódott az első salternál, de feleségem csomagját méreten felülinek minősítették, ezért újra sorba kellett állnunk.Először téves pultnál, de végül is segítettek. Megtaláltuk az extra méretű pogyászfeladót, majd a Tax free irodát, ugyanis feleségemnek elég magasra rúgott az ajándékvásárlási számlája.Elintéztük. Következhetett a biztonsági ellenőrzés. Közben feleségemet elfogta a harctéri izgalom, hogy lekéssük a gépünket. Megnyugtattam, hogy éppen jól haladunk. A biztonsági vizsgálat a legkevesebb kellemetlenségte sem jelentette, igazán flottul ment. Az A3-as kapuhoz igyekeztünk. Amikor odaértünk az utasok kezdtek felsorakozni. Egy banknál a feleségemnek visszaadták az ajándékvásárlás utáni csekély adót.Még kesztyúbábot is érkeztünk vásárolni kislányunknak. Gépünkbe, ami az Air France nagy gépe soron kívül szálhattunk be, mint kisgyermekes szülők. A gépen kislányom megijedt, hogy nem az ablak mellé fog ülni, de hamarosan kiderült a zavar oka, fejenként két beszállókártyát kaptunk, amit előzőleg nem magyaráztak el nekünk. Két járattal utazunk ugyanis hazáig.Cape Town Párizs (Charles De Gaule Airoport) és Párizs - Göteborg (Landvetter Flygplats). A z érkezés továbbindulás közötti távolság négy óra. Sötétben landoltunk, és plusz négy fok Celsiusban. A kimenet és útlevélellenőrzés gyorsan ment. Busszal átszállítottak bennünket a G terminálra. Újra átestünk a biztonsági ellenőrzésen. Ezúttal 6 éves kislányomnál jelzett a kapu. Francia nyelven megkérdeztek, engedélyezem-e, hogy megmotozzák. Igent mondtam, erre egy hölgy alkalmazott végigtapogatta a széttárt kezű kislányom karjait. Jelezte kollégájának, hogy rájött, mi okozhatta a biztonsági kapu jelzését, és előírás szerint folytatta a motozást. Közben nevetett a helyzeten. Kislányomon fém nyaklánc és hajcsatok voltak. A kínos várakozás perceit kislányom egy nagy képernyőjű Play Stationnal szórakozta át. Autós és motoros vezetést szimulált, nagy sebességgel. rendes időben landoltunk Göteborgban. Szerencsésen hazaértünk.