Szelényi Lajos

Visszatekintés

2014.05.27

Visszatekintés

Interjú Szelényi Lajossal

• Hol született?

  Bácskában, Kölpényben (Kulpin) születtem 1944.március 15-én. Ez a falu Újvidék mellett fekszik, ma Szerbiához tartozik. Akkor, félévesen 2 órát kaptak a szüleim, hogy elmeneküljenek öt gyermekkel. Pécsre kerültünk.

• Hogyan fordult érdeklődése a képzőművészet felé?

  Apám rajz és énektanár volt, a rajzolás természetes volt nálam, ahogy két bátyámnál is, de a zene volt a fontosabb. Mindnyájan zenéltünk az 50-es években, én csellóztam. Így kerültem be a pécsi zenegimnáziumba, ahol képzômûvész tanszak is indult, s én az elsô évben mindkettôre jártam, de másodikosként már csak a képzômûvészeti tagozaton folytattam.

• Hol tanult?

  Pécsett az általános iskola után a Mûvészeti Gimnáziumban érettségiztem, majd a szombathelyi Tanárképzô Fôiskolára jártam népmûvelés-könyvtár szakra. Néhány évvel késôbb - már család és munka mellett - az ELTE Közmûvelôdési Karán végeztem kiegészítô tanulmányokat, majd különbözô posztgraduális képzésekre is jártam Budapesten. A Képzômûvészeti Fôiskolára is jelentkeztem egyszer érettségi után, de miután nem vettek fel, többé a közelükbe sem mentem. (Akkoriban sokan többszöri felvételi vizsga után jutottak csak be, ha egyáltalán bejutottak.)

• Kik voltak befolyással munkásságára, voltak-e mesterei?

  Van Gogh és Cézanne az elején nagy hatással voltak rám, de késôbb Egry, Martyn Ferenc, Picasso és Vajda Lajos vonalas rajzai, kollázsai is. A régiek közül talán Rembrandtot említhetném, El Grecot, de másokat is. Pécsett a Modern Magyar Képtár már gimnázista koromban létezett, így láthattam a magyar XIX-XX.század sok alkotását, Csontváryt, Rippl-Rónait, és másokat.Lantos Ferenc volt a mesterem, akivel még ma is van kapcsolatom, de az emigráció elôtti utolsó években már csak Martyn Ferenccel voltak beszélgetéseim.

• Alkotásait megtekintve, tudatos, felkészült művésznek tűnik. Mik a főbb törekvései?

  Elég hamar rájöttem arra, hogy az un. önkifejezés nem elegendô, pedig mindig nagy fontosságot tulajdonitottam annak, hogy az alkotás folyamata a személyemen keresztül szûrôdjön át. Tehát a szubjektum nem hagyható ki, ez a hitelesség alapja, és megment attól, hogy az ember divatok, trendek, irányzatok rabja, másolója, utánzója legyen. Persze ez az út nehéz, de miután a mi korunkban az ember magára van hagyva - "Magamban bíztam eleitôl fogva..."(József Attila) - nincs hitelesen mûködô hagyomány, ami szellemi-vallásos-ikonográfiai szempontból közös alap lehetne.Amikor a Pécsi Mûhely nevû csoportot létrehoztuk az volt a szándékunk Kismányoky Károly barátommal, hogy magyar-európai utat járjunk, mindenki a maga személyiségén átszûrve, hiszen Magyarország a Közép helye Kelet és Nyugat között. Ez a koncepció persze különbözô okok miatt elveszett, s én hamarosan kiléptem a csoportból. A kompozició rendje mindig fontos volt a számomra, a mûnek "mûködni kell" vizuálisan is, de csakis az ábrázolt motívum viszonylatában. Számomra már fiatal koromban elfogadhatatlan volt az a nézet, miszerint "nem az a lényeg, hogy mit, hanem a hogyan". Az utóbbi száz év találmánya ez a nézet, színtiszta materializmus, öncél, zsákutca. Ez ma már - a modernizmus után - teljesen nyilvánvaló. A szimbólumok felé fordultam és az ornamentika felé, számomra ez az út az Út...

• Sikerült-e létrehoznia valami sajátosat művészetében?

  Erre a kérdésre nehéz válaszolni. Ma már szerényebb vagyok, mint fiatal koromban, hiszen egyfelôl tapasztalom, hogy korábbi "hírességek" válnak jelentéktelenné, ugyanakkor soha nem lehet kizárni, hogy valaki létrehozza a "nagy mûvészetet". De akkor egy új korszaknak kell jönnie, mert korunk alkalmatlan talaj a magas szellemi megnyilvánulásra. Feltehetôen a legjobbak ma meg sem nyilvánulnak.Ha van valami sajátos abban amit csináltam, talán valaki észreveszi. Én magamat költônek tartom, aki megpróbál meditációs objektumokat létrehozni vizuális eszközökkel. A vers is meditációs objektum.

• Az alkotómunka mellett jut-e ideje más, művészethez kapcsolódó tevékenységekre?

  Valójában minden, amit csinálok a mûvészethez kapcsolódik, nekem nincs szabad idôm, csak Idôm van...még egy kis ideig. Talán ez illusztrálja, hogy - jobb híján - költônek tartom magam. Fejben, lélekben mindig zenész maradtam. Sok zenét hallgatok, valamikor még csellóztam is az Upplands Väsby- i amatôr zenekarban. Sokat olvasok magyarságkutatási témákról, a tradicionális metafizika szerzôitôl, s ezek a szellemi-jellegû élmények is valamilyen formában a képeimre kerülnek.

• Hogyan került Svédországba?

  Finnországon keresztül, illegálisan. Finnországba kiengedtek feleségemmel és két gyermekünkkel, mert ez az ország akkoriban nem számított Nyugatnak. Egy hajóra szálltunk, mintha turisták lettünk volna, és igen nagy csöndben voltunk. 1979-ben volt, Szentivánkor.

• Milyen érzés egyszerre több kultúrával rendelkezni?

  Sok szempontból nem éreztem különbséget, fôleg az elején. Protestáns családban nôttem föl, így a zsoltárokat ismertem, csak magyar szöveggel. A mûvészet és irodalom ugyanazt az útat járta-járja, mint Magyarországon, vagy Európában. Ez már többszáz éve így van. Persze Csontváry csak egy van, nincs mindenhol megfelelôje, bár hasonló akad. A stílusok európai stílusok, minden európai országban megvannak, de nemzeti - és tehetségbeli jellegzetességek, erôk azért vannak. A rossz trendek sajnos uralkodóak itt is - ott is ...

• Tud-e esetleg kultúrák között közvetíteni?

  Én - feleségemmel együtt - mindig szívesen, önzetlenül közvetítettem nívós kulturális területen, ha kérték, vagy ha lehetôség volt rá. Éppen 25 évvel ezelôtt vitte feleségem fiunk kilencedikes osztályát az Adolf Fredrik iskolából Budapestre és Pécsre, késôbb pedig ugyancsak Ô a sollentunai Rudbeckslola nemzetközi tagozatát Budapestre. Dolgoztunk és fordítottunk tanulmányokat a Liljevalchs Konsthall Csontváry - kiállítására.Fordítottam Vajda Lajosról egy södertäljei katalógusba, szerveztem egy cserekiállítást huddingei és pécsi mûvészek között az ezredforduló táján. Nem egészen egy hete jöttünk vissza Budapestrôl, ahova feleségem szervezett egy vendégszereplést a vadstenai templomi kórusnak. Jómagam némi szimultán tolmácsolással segítettem Pannonhalmán.

• Össze tudná hasonlítani a svédországi, és a magyarországi kultúrközeget, alkotói lehetőségeket?

  A különbség nagyon nagy, amióta a szovjet kivonult Magyarországról. Nyilván megvolt azelôtt is, hiszen néhány tapasztaltabb svéd ismerôsünk európai tapasztalatok birtokában mondogatta nekünk, hogy Svédország periféria pl. Magyarországhoz képest. Ez talán igaz, de ennek oka nem a tehetségek és gondolkodók hiánya, hanem részben a "történelem hiánya", vagyis az, hogy Európa és Magyarország súlyos, többszáz éves tapasztalatai itt hiányoznak. A másik ok politikai jellegû: olyan egyoldalú baloldali hegemónia alakult ki anygai jóléttel karöltve, amely elvette a látás és intellektuális érzékenység és igény képességét a legtöbb embertôl. Miután a média, oktatás, könyv-és folyóiratok kiadása monopólium lett Svédországban, a cenzúra és öncenzúra szinte totális. Ugyanez vonatkozik a kultúrpolitikára, és a tudománypolitikára is. Vélemenyem szerint a kultúrpolitika/mûvészetpolitika megöli, vagy legalábbis igen nehézzé teszi az igazi alkotást. Stílusterror alakult ki, az "avantgarde" - ellentétben azzal, amit jelentett - a hivatalos és akadémikus, vagyis néhány hatalmat kapott "média-produkt" személy önkényétôl függ az, hogy mit támogatnak.Ez persze mostmár mindehol így van, sajnos Magyarországon is. A "futószalagon gyártott mûvészek" sora itt is, magyar földön is abszurdum, doktorálni, mint mûvész paródia.A szellemi-kultúrális helyzet azonban az utóbbi 25 évben Magyarországon hallatlan virágzásnak indult, ami azt jelenti, hogy "fû alatt" azelôtt is volt, csak nem volt szólásszabadság, most pedig összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint Svédországban. Ezt sokan nem akarják elhinni otthon, pedig a könyvkiadás, folyóiratkiadás, magánegyetemek és népfôiskolák sora, online tévék mûsorai bizonyítják. Minden alkalommal 10-15 könyvvel térek vissza Magyarországról.Az itteni alkotói lehetôségeim attól függnek, hogy mennyi kompromisszumra vagyok képes. Például vagy 16 évig nem vettek be a KRO-ba. Amikor aztán tag lettem, hamar rájöttem, hogy ez egy politikai szervezet. Néhány év múlva kiléptem, mert semmi szakmai értelme nem volt a tagságnak. Viszonylag sok kiállítást csináltam Svédországban, írtak is rólam az újságok elég gyakran, de megrendelést - néhány könyvillusztrációt, plakátot leszámítva - sosem kaptam. A szabadságnak ára van, de nekem másképpen nem megy. Így volt ez Magyarországon is.

• Mely fórumok meglétét tartja fontosnak munkája szempontjából?

  Az elôbbiekbôl látható, hogy a hivatalos fórumokkal hadilábon állok. Ahol viszont jól érzem magam, az az - utóbbi idôben sokat mocskolt - Konstnärsklubben, amelyben vezetôségi tag is voltam. Itt sokat tanultam az utóbbi 15 évben, ez a több mint 150 éves mûvészklub élô hagyományt képvisel ma is. Ezért bántják...

• Milyennek látja a képzőművészet jövőjét, és természetesen abban lévő saját szerepét?

  Kemény kérdés. Azt gondolom, hogy ennek az - elsôsorban nyugati - individualista mûvészetnek az ideje lejárt. Az mindenképpen tarthatatlan, hogy az a mûvészet, amit néhány önjelölt, vagy hivatalos mûvész/kurátor/újságíró/kultúrpolitikus annak tart. A dolog nem ilyen egyszerû, ez nem szavazás kérdése, nem demokratikus választáson dôl el. Ami a második világháború óta történik a hivatalos mûvészetben, az sokakat - éppen azokat, akiknek szellemi igényük van - elijesztett a mûvészettôl. Ez tragikus.Én is beleszüettem a modernizmusba, és leegyszerûsítve azt lehetne mondani, hogy mást sem tettem azóta, mint igyekeztem megszabadulni attól, hogy "kortárs" mûvész legyek. Ez egy belsô, szellemi törekvés - még mindig tart -, mert kell lennie örök emberi/isteni értéknek, ami ha a jelen nyelvén szólal is meg az Eredetre kell, hogy utaljon.A mostani kiállításom, ami május 31-én nyílik némileg retrospektív jellegû, néhány régi kép/rajz is lesz benne, egy zománc-dekoráció a 70-es évek elejérôl a bonyhádi mûvészteleprôl, és olajképek Vadstena-ból.A kiállítás alcíme az is lehetne: 35/35. 35 éves voltam, amikor emigráltunk, és tavasszal lettem 35-tel több, 70 éves.

Kérdezett Cs.T.