RÓMA 2014

Ősszel Rómában és Milánóban

útleírás 2014-10-25 - 11.02.

szombat okt. 25.

Zuhogó esőben autóztunk a norvég határon át. A repülő út hosszabb volt, mint a megszokott út Budapestre. Megérkezvén rögtön tapasztalhattuk, hogy a bankkártyát sehol sem fogadják el, csak a készpénzt. Busszal mentünk be a Termini központi vasútállomásra, onnan pedig metróval a Valle Aurelia megállóig. Busszal tovább a szálláshelyig. Fáradtak és álmosak voltunk, de programtervezéssel fogadtak bennünket a szálláshelyünkön. Kávéval kínáltak bennünket, és egy órán át hallgattuk vendéglátónkat, aki angol nyelven ecsetelte, hogy milyen lehetőségeink vannak. Tekintetbe véve, hogy az "Örök városba" érkeztünk meg, ezt akceptáltuk. Szálláshelyünk szépen rendbe hozott udvarában kisebb szökőkút csordogált, ahol tucatnyi teknősbéka emelgette ki fejét a sekély vízből. A délutánt pihenéssel töltöttük, örültünk, hogy megérkeztünk.

vasárnap okt.26.

Reggel 6-kor kelés, 7:45-kor sorakozás Vatikán falainál. Véletlenül egy magyar családdal egy sorban. Hátunk mögött egy koreai csoport zárkózott fel. Csirkekötéssel (fonaljáték) múlatták az időt, a sorban álló gyerekek nagy örömére. Több mint egy órás várakozás után a múzeumba érvén megnéztük nagy gyorsan Raffaello stancáit, a Sixtusi kápolna freskóit, a térképcsarnokot és a Sixtusi kápolna freskóit. Teljesen felfoghatatlan volt. Közelről tanulmányozhattam a jól ismert freskókat, mármint Michelangelo freskóira gondolok. Szinte minden egyes figuráját ismertem ifjúkorom, vagyis iskolás korom óta. Már nyolcadikos koromban másolgattam, még szinte semmit nem tudván a festészetről. Most, érett koromban a helyet is szemügyre vehettem, amit filmekből is ismerünk. Pl. a lánccal és lakattal lezárt bejárati ajtót, ami a valóságban egyáltalán nem attraktív, hanem szerény és jellegtelen. Mikrofonon sűrűn bemondták, hogy" silencio", vagyis csendet kérünk. Rengeteg ember jött-ment, állandó zsibongással. Az utolsó ítélet az oltár felőli oldalon van, kis emelvény van előtte. Felmentem az őr mellé erre a néhány lépcsőfokra, és egészen közelről vettem szemügyre az alakokat. Egy buzgóbb teremőr érkezett, aki sürgősen letessékelt a többi turista közé. Több mint fél órát időztünk itt, kétszer is leülve a fal mellett felállított átlátszó műanyag székekre. Állványzatok is voltak felállítva itt, hiszen ilyen helyen nyilván mindig van mit restaurálni. Egyébként pedig Raffaellót mindez idáig nem ismertem olyan mélyen. A hely adottságaiból lehetett érzékelni, hogy tulajdonképpen illusztrációkat festett megbízásból, nagyon magas művészi szinten. A palota négy termét festette tele. A keresztény kortárs művészeti gyűjtemény darabjai is nagyon izgalmasak voltak. Chagall, Matisse rajzai és nagyméretű színes kollázsai, Ernst Ludvig Kirchner, Renátó Gutusso, Paula Modersohn-Becker festményei, de egy sor más, előttem eddig ismeretlen képzőművész m unkáit lehetett megszemlélni, és lefotózni. Tulajdonképpen a szobrászat, pontosabban a nagyon sok dombormű a festészettel konkurált. Az etruszk gyűjteményt is nagyon érdekelt volna, de már zártak. Mindenütt mozaikokat láttunk. A modern és kortárs művészek is szívesen dolgoztak ezzel a technikával. Keretbe rakva, faliképként kifüggesztve is láttunk ilyeneket. Érdekesek voltak a múzeum lépcsői. Ezek megtervezésére híres építészeket bíztak meg, akik eredeti megoldásokat találtak. A csigalépcsőn nagy élmény volt lemennünk. Kettő csigalépcsőt építettek párhuzamosan egy széles henger alakú helyiségben. Ennek igazán érdekes térhatása volt.

Délután a hatalmas Szent Péter téren hosszú turistasor kígyózott. Nem volt már kedvünk várakozni, inkább a városnéző buszra szálltunk fel. Kényelmesen ülve fényképeztük a számunkra még ismeretlen város épületeit, a Tevere folyó partját és hídjait.

hétfő okt. 27.

A világhírű Colosseum megtekintése. A műemlék belső terébe érve megállapíthattuk, hogy romos állapotban is pompás, lenyűgöző hatású. Kívülről kőtömbökből épült, belül pedig téglából. Hihetetlen téglamennyiségekre volt szükség a megépítéséhez. Tégla és római birodalom, eddig ez nem kapcsolódott ilyen szorosan össze számomra. Rengeteg, többszörösen átépített téglafelületet láttunk. Üvegvitrinekben itt is kiváló portrészobrokat láttunk, mint amolyan mindennapos római tárgyakat. Az amfiteátrumból kiérve megnéztünk Constantinus császár diadalívét, majd innen utunk a közeli Palatinus dombra vezetett, a Forum Romanum felé. Megható volt a több ezer éves történelmi út lapos kövein baktatni felfelé. Ki is írták az út mellé kicsiny táblára "szent út". A Forumra belépve először Titus császár diadalíve került elénk. Megcsodáltuk domborműveit és térre való kilátást, majd balra felfelé vettük az irányt. A császári paloták romjai gondozatlannak tűntek, nem úgy, mint az előzőekben megtekintett Colosseum épülete. Ott több karbantartót is láttunk munka közben. Szép napsütéses időben sétáltunk. Császárok hatalmas palotáinak romjait vehettük szemügyre. Faragott oszlopfejezetek szanaszét szórva a fűben, néha padok. Kevés toalett volt található a hatalmas turista áradathoz képest. Olaszország logisztikailag nem túl fejlett ország. Ez a későbbiekben is igaznak bizonyult. Az olasz mentalitás konzervatív, aminek rengeteg negatív következményét érezhettük, pl. rengetegen dohányoztak nyilvános helyen, sorban álláskor. Tipikus helyzet, amikor kb. tíz nemdohányzó szenved egy embertársa káros szenvedélyétől. Ez Svédországban teljesen elképzelhetetlen. A Palatinus múzeumban szép szobrokat, és filmeket nézhettünk a hely történelméről. A harmincas években az olasz diktátor, Mussolini palotája volt, felirat hirdeti nevét a homlokzaton. Délután Lívia házát szerettük volna megnézni, de egy nagyon mérges egyenruhás hölgy egyszer csak sípolni kezdett ránk, és a többi látogatóval együtt, tömegben hajtottak bennünket az őrök kifelé. Úgy éreztük, hogy kora délután van, és nem értettük, miért kell tűző napsütésben elhagynunk az ókori műemlékeket.

kedd okt.28.

Irány a Forum Romanum. Másodszor már nem volt lehetséges belépni, hiába írta a jegyünkön, hogy az két napig érvényes. Újra jegyet váltottam, és ezúttal az igazi antik római Fórumot nézhettük meg. Csodálatos volt ott állni, és a hiteles épületmaradványok között húzódó több ezer éves utat szemlélni. Érződött a hely nagyszerűsége. Képzeletben könnyű volt a látogatókat a régi rómaiakkal behelyettesíteni. Többször is oda visszasétáltunk Lívia palotája és a Fórum között. Az előbbit sajnos csak előzetes bejelentkezés alapján volt lehetséges megtekinteni. Mindenütt kutak csordogáltak, könnyen ivóvízhez jutottunk. Toaletthez sorba kellett állni, és a takarító személyzet, ha gondolt egyet, általános felháborodásra, egyszerűen egy lánccal lezárta a fontos létesítményhez vezető utat. Olyan műemlékek romjait csodálhattuk meg, mint: a Veszta szüzek házának romjai, Horrea Vespasiani birodalmi raktárépület romjai, Jupiter fiainak, Castor és Pollux templomának romjai, Júlia bazilikája, Saturnus temploma mögötti rész, Apolló temploma és a Danaidák kapuja. Septimus Severinus diadalkapuja, ahol a pártusok legyőzése van megörökítve domborműveken. Umbilicus Urbis, bizonyos források szerint Mundus, a görög elgondolással megegyezően a város szimbolikus közepe, ahol az élők világa az alvilággal találkozik az épületben lévő pinceszerű lejáraton keresztül. Az út mellett rendezetlenül elszórt köveken pihentünk, a napsütést élvezve. Alaposan elfáradva folytattuk az utunkat a Capitolium felé. Lépcsőkön haladtunk felfelé, időnként visszatekintve a Fórum felé. Egy felfelé kanyarodó útra jutottunk, ahol is az egyik épület sarkánál a híres nőstényfarkas az ikrekkel bronz szobra áll egy kőoszlopra helyezve. Itt egyenruhás csendőrök csoportjára lettünk figyelmesek. A római városháza őrei voltak tulajdonképpen. A térre kiérve megcsodáltuk a" legrégibb lovas szobrot" Marcus Aurelius lovas szobrát. A tér mértani díszítése nagyon érdekes, Michelangelo tervezte. Az 1568-ban elkészült Palazzo dei Conservatori gyűjteményét csodálhattuk meg az antik szobrokkal. A bejáraton keresztül az ember kisebb udvarba jut, ahol Constantinus római császár óriás szobrának, a kolosszusnak romjait vehetjük szemügyre. A szobor lábfejét, vagy magát az óriási fejet. Ennyi jó szobrot szinte még soha nem láttam egy helyen összegyűjtve. Csodálatos mitológiai tárgyú egészalakos szobrok figurái, realista portrék, állatküzdelem, görög szobrok másolatai. Amikor a filozófusok termébe értünk, és a rengeteg polcokra helyezett portrét megláttam, teljesen hiábavalónak tűnt igyekezetem, hogy az egészet valahogy dokumentáljam, lencsevégre kapjam. Különben is, az ember nem tud mit kezdeni az állandó csodálat érzésével. Egyszerűen elámul, elveszti az érzékeit. Lehetetlen felfogni az itt és most megismételhetetlenségét. Földalatti folyosón át tudtunk menni a tér másik oldalán álló épületbe. Itt először kőtárat (lapidarium) láttunk. Rengeteg kőlapot római írással. Töredékes domborműveket. A mennyezeten ugyanakkor csillagképekhez hasonló betűkombinációkat láthattunk, mai, kortárs művészek munkáit. Besötétedett, amikor megtaláltuk az antik romokra néző teraszt. Gyalog indultunk a metró felé. Róma antik műemlékei az esti kivilágításban is lenyűgözőek.

szerda okt.29.

Metróval mentünk be a központba. Róma belvárosa Budapest utcáit idézte fel bennem, úgy az Astoria körül, csak sokkal forgalmasabb hely több utcával és útkereszteződéssel. A híres Trevi szökőkút víz nélkül, felújítás alatt volt. A mögötte lévő épület felállványozva, a nagyméretű szobrok eltakarva. Mivel víz nem volt a kút medencéjében, ezért állványzatból ideiglenes hidat építettek a turisták számára. A medence alja teli volt szórva aprópénzzel. Kétszer is bementünk a hídra. Az őrök eléggé durva hangnemben ránk szóltak, hogy haladjunk. Központi részhez érkezvén fényképészek csoportjára lettünk figyelmesek. Az egyikük kedves akart lenni, és felajánlotta lefényképez bennünket. Polaroid gépével is készített volna képet rólunk, de nem válaszolt határozottan, hogy ez mennyibe kerülne. Ezért jobbnak láttam odébbállni. Gyalog mentünk tovább, formatervezett boltberendezéseket, cipőboltot láttunk extravagáns űrdizájnnal. Rengetegen próbálkoztak mókásan kiöltözve, az utcán ülve, némi turista adományhoz jutni. Eljutottunk a világhírű Spanyol lépcsőig, az alján Bernini hajót ábrázoló szökőkútjával. Róma egyik első számú idegenforgalmi látványossága. Ittunk a vízből, megnéztük a fiákeres kocsikat, lovakat. Felmentünk a lépcsőn, és élveztük a csodás kilátást. A Barberini tér felé vettük az irányt. Itt egy újabb szökőkútra bukkantunk Bernini szobrokkal. Fontana dei Tritone szökőkút Orbán pápa méhecskéket és kulcsokat ábrázoló címerével, barokkos vonalakkal. Szép időnk volt.

csütörtök okt.30.

A buszból kiszállva a Piazza da Venezián önkéntelenül is II. Viktor Emánuel fehér márványból készült emlékműve felé indultunk el, lévén ez a tér leghivalkodóbb épülete. Előzőleg idő hiányában nem terveztük meg valami részletesen napjainkat. Az ismeretlen katona sírját egy sötét egyenruhás hölgy őrizte vigyázzállásban, hihetetlen komolysággal. Lépcsőn felfelé haladva élveztük a napsütést, a kilátásban gyönyörködtünk, majd az épület mögé kerültünk. Közvetlenül mögötte egy templomot fedeztünk fel, és néztünk meg. Mint később megtudtam, a neve Santa Maria in Aracoeli bazilika. Díszítése csodálatos. Mennyezete kazettaszerű, a faragott szószék mesteri, a padlót borító márványlapok változatosak. Elég sok halálfejes ábrázolást láthattunk sírok fedelén és különböző képeken. Innen kijőve az emlékmű hátoldalánál felállított üveg lifttel az épület tetején lévő teraszra vitettük magunkat. A gyönyörű kilátás nem annyira, inkább a bronz lovas kocsi szobrok érdekeltek. Viktória, a győzelem istennője vezeti a négyes fogatot. Fenséges monumentalitás, kecses ívek teszik vonzóvá ezeket a kompozíciókat. Lefelé kísérletet tettünk az emlékmű belsejének a megtekintésére, da a száraz tárgyilagossággal mintázott katona hősök portréit látva végül is feladtuk ezt a gondolatot. Művészkönyvekkel ellátott kitűnő könyvesbolt volt itt viszont. Tanítványaimra gondolva vettem egy hologramos, és egy optikai művet bemutató képeslapot. Utunk innen egy újabb antik műemlékhez, Traianus piacához és oszlopához vezetett. A lehető legóvatosabban közlekedve megpróbáltam körbefotózni az oszlop domborműveit kis kézi fényképező gépemmel. Gyanúm szerint nem a legprofesszionálisabban, de ha már ott voltam, legalább megpróbáltam. Hadrianus temploma. Az olasz divat nagyon elegáns. Nem tudtunk ellenállni egy színes ruhákat bemutató kirakat csábításának, ami egy kabát vásárlásával fejeződött be egy üzletben. Gyalog mentünk a Piazza Rondellára a fenséges Pantheonhoz. Fényképezés, egy magyar zászlócskát körbehordozó idegenvezetőtől megtudtuk, hol is található Rafaelló sírja az épületben. Gyalog a Piazza Navonára. A téren található három szökőkút megtekintése a szokásosan nagyszerű Bernini szobrokkal, kávézás a történelmi téren, utcai muzsika, táncra perdülő látogatók. Gyalog tovább a Campo de' Fiori térre, ahol sok szemetet találtunk. Ismét feltűnt, mennyire silány gépekkel takarítják az utcát Olaszországban. Komor szobor sötétlett a tér közepén Giordano Bruno emlékére, aki ezen a téren halt máglyahalált. Állítólag ugyanezen a téren ölt embert Caravaggio, a híres festő. 8-as villamosra a végállomásnál felszállva mentünk néhány megállót, egészen át a Tevere folyón, majd két megállóval később leszálltunk. Elmentünk a Mária térre (Piazza di Santa Maria in Trastevere). A téren csodás cimbalommuzsika, árnyjáték művész előadása, spray festészeti akció, fénylő gyerekjátékok árusai fogadtak bennünket. Bementünk a Santa Maria in Trastevere-be. Kazettás mennyezet, márványoszlopok, bizánci stílusú, arany hátterű mozaik az apszisban. Az egyik fülkében két Caravaggio remekmű. Élő orgonamuzsikát, majd hegedűjátékot és éneket hallgathattunk. Busszal jutottunk vissza a Colosseumig. Mintegy húsz perces várakozás az autóbuszra.

péntek okt. 31.

Reggel metróval az Ottavianó megállóig, igaz innen is sok gyaloglás után jutottunk el Vatikánig. Kedvetlenül, de beálltunk a sor végére a Szent Péter téren. Mindjárt fel a kupolába lifttel, ahonnan lenéztünk a bazilika belső terébe, majd a kupola szélétől keskeny lépcsőn lehetett feljutni a Michelangelo által tervezett kupola tetejére. Furcsa érzés volt a görbe térben csavarodó szűk járatban előrehaladni. Ezt valószínűleg építésekor így alakították ki. Így tervezhette az építésznek is zseniális szobrászművész. A kilátás csodás, és biztonságos a kilátó. A tér levegős. A belső tér is impozáns. Michelangelo Piétája sárgás fénnyel van megvilágítva, és üveg védi. Nagy tömegen kellett keresztülverekedni néhány fotó elkészítéséhez. Szívesen maradtunk volna még az impozáns székesegyházban, de úgy értékeltük, hogy időzavarba kerülhetünk. Ezért taxival a Galléri Borghese-be hajtattunk. A taxis egy szimpatikus római fiatalember volt, akivel angolul lehetett csevegni. 12:00 am szerepelt a foglalásunkon, de már elkéstünk, 9-re kellett volna megérkezni. Félreértelmeztük a kinyomtatott foglalási lapot. Ennek ellenére kis idegeskedés után beengedtek bennünket. Bernini , Caravaggio remekművei kárpótoltak bennünket. A kisméretű palotáról kívülről nem is feltételezte volna az ember, hogy az világra szóló mesterműveket foglal magába.A homlokzaton egy kortárs művész Mat Collishaw Black Miror című kiállítása szerepelt. Valóban, az egyik elsötétített teremben megtekinthettük egyik mágikus lanternáját, egy egyre gyorsulva forgó óriási tálcát, ahol is az egyik pillanatban a szobrok animáció szerűen életre keltek az éles megvilágításban. A mű hatása érzelmi, szavakkal nem igazán lehet visszaadni. Egy érdekes tükröt is felfedeztünk a sok remekmű között elrejtve, csak akkor nem tudatosult, hogy a klasszikus és kortárs művészet fúziójával találkoztunk éppen. Családi biciklizés a Borghese parkban. Gyalog a Via Venetón egészen a Metro Barberini-ig. Betértünk a kapucinusok templomába. Egy csomó halálfejes ábrázolást láttunk. A templom mögött van a konklávé, ahol szerzetesek laknak. Gyertyát gyújtottunk a halottak tiszteletére, igaz elektromos formában, de a fény akkor is világított, amikor távoztunk. Egy asszony csodálatos márványportréja látszik a bejáratnál. Közönséges művészet, mondaná a csak Rómában edzett látogató. A csonttárba is benéztünk, de sokan álltak sorba, nem várakoztunk. Halowen tök vicsorik virítottak a boltok kirakatában.

szombat nov.01.

06:10-kor ébredés. Kulcsot bedobtuk a postaládába. Busszal a Vale Aurelia metrómegállóig, majd onnan a Termini vasútállomásig. Kávézás a restiben. A vonat kb. 300 km sebességgel száguldott velünk. A fényképeken az összes fa 45 fokos szögben állt. 3 óra múlva megérkeztünk a Milano Central FS hatalmas épületébe. Érdekes fluoroszcens festék kis üvegekben, egy kis kioszkban, az állomáson. Varázslatos színek és fények egy üvegkalitkában. Az állomásból a szabad levegőre jutva egy újságárusnál megmutatták a helyes irányt a hotelunkhoz. Korán érkeztünk, de beköltözhettünk szobánkba. Pihenés után olyan éhesek voltunk, hogy az első pizzériában leültünk a hotel utcájában. 24 órás metrójegy vásárlása. Irány a Dóm. Monumentális, díszítésében, méreteiben lenyűgöző gótikus épület. Meglepődtem, amikor belépőjegy vásárlása nélkül beengedtek bennünket. Viszont kellemetlen incidens ért bennünket a fényképezéssel. Bent ránk szóltak, hogy 4 euróért jegyet kellett volna váltanunk a fényképezéshez. Ezt senki nem látta kiírva, és teljesen feleslegesnek is látszott, hiszen mások is fényképeztek. Mikor ezt szóvá tettem, azt mondták, csak a dolgukat végzik. Egy papi személy rózsafüzért imádkozott. Az üvegablakok mérete és színes fényei lenyűgözőek. Innen vissza a térre. Feltűnt a sok rendőr. Kurdok tüntettek hatalmas zászlókkal, amely teljesen megegyezik a magyar zászlóval, hiszen piros fehér zöld, vízszintesen tagolva, csak a közepébe egy sárga napot varrtak. Valahol olvastam, hogy a kurdok távoli rokonaink. Ez nyilván nem lehet véletlen. Museo Nuova : Iv Klein és Lucio Fontana 1957. Ez volt a kiállítás címe, amit megtekintettünk a következő néhány órában. Régóta vágytam ezt az anyagot élőben látni. Könyvekből, reprodukciókról régóta ismertem már. Nagy József barátommal már középiskolás korunkban sokat tanulmányoztuk az idevágó könyveket, a futurizmust, szürrealizmust, avantgardizmust. Jugoszláviában, a hetvenes években is kaphatóak voltak eredeti olasz nyelvű művészeti könyvek. Újvidéken vásároltuk ezeket. Most jó volt élőben szemlélni a híres olasz futurista, Boccioni lépő figuráját. Könyvekből nem lehet szembesülni az alkotás méretével. Itt a múzeumban, a harmincas évek alkotásait szemlélve az volt az érzése az embernek, hogy érti például a "dinamizmust", és, hogy ez a mozgalom hogyan vezetett a hatvanas évek avantgardizmusához. Saját művészeti törekvésimet nagyon jól el tudtam ide helyezni, elég sok rokon vonást fedeztem fel az enfomel festőinél. Ezen túllépve, követni tudtam a fejlődés irányát, az általam régóta kedvelt enformel lyukasztás, hasítás, roncsoláson és domborításon túl a kinetikus és térre kiterjesztett alkotásokon keresztül egyéb újabb módszerekig. Kár, hogy e törekvések irodalma magyar nyelven nem egészen hozzáférhető.

vasárnap nov.02.

Reggeli a szállodában. Egy közeli parkba szerettünk volna eljutni. A metróból kilépve egy templom kicsi kertjébe botlottunk. Gyerekek játszadoztak az ágyások között, felnőttek beszélgettek egy csoportban, egy férfi a növényzetet locsolta. A magasított ágyások közé mentünk, fűszernövények illatát próbálgattuk. Útbaigazítatás után a keresett park felé vettük az irányt. Modern épületek üveggel fedett belső udvarában jó néhány formatervezet bútort, lámpákat láttunk a széles kirakatüvegen át. Minőségük kétségbe vonhatatlan volt. A svédek is jók, de az olasz "Interini" design még erősebbnek tűnt. Elértük a park szélét védő vaskerítést. Útközben Giacometti kiállítás plakátjára bukkantunk. PARCO INDRO MONTANELLI olvastuk egy táblán, a stabil és szép kovácsoltvas kaput átlépve. Feltűnően sok kutyát sétáltattak. Lovacskákat és lovasokat ábrázoló, kisebb bronzszobor kompozícióval találtuk magunkat szemközt. A lovakon gyerekek csimpaszkodtak. Egy idősebb hölgy váratlanul magyarul szólította meg az egyik fiúcskát, mint később kiderült, az unokáját." Itt élnek?" Kérdeztem." A lányom, akinek olasz férje van, igen." - hangzott a válasz. Elbeszélgettünk, majd továbbindultunk egy szökőkút felé. Rengeteg gyerek játszott itt a széles, de formás medence körül. Boldogan tapicskáltak a sárban. Egy kisfiú komoly vitorlás hajót irányított. Kislányunk száraz levelekből állított össze úszóalkalmatosságokat. Napoztunk. Tovább haladva találtunk egy játszóteret, ahol felnőttek Tai -chit gyakoroltak első látásra, jobban szemügyre véve, tulajdonképpen egyenes kínai kardokkal végeztek formagyakorlatokat. Távolabb feltűnt az ezüstfenyők óriás mérete. Később elolvastam, hogy ezt a parkot az 1780 években alapították. Carusell és Dodzsem a gyerekeknek, kávézó a felnőtteknek. Fagylalt, hinták, gerendasétálók, napsütés. Az egyik kapuval szemközt felfedeztem Milánó Modern Művészeti Múzeumát. Ide belépve kiderült, a modernizmust a klasszicizmustól számítják. Nagyon sok antiknak tűnő szobrot lehetett már az előcsarnokban látni. Az emeleten érzelmi állapotokat, arckifejezéseket megjelenítő műveket találtam. Segantini művei lenyűgözőek voltak. A teremőrök érezhetően unták a banánt. Szemérmetlenül érdeklődtek a látogatók iránt. A földszinten kapott helyet a reklámozott Giacometti kiállítás. Erre külön borsos belépőt kellett váltani, a fényképezést megtiltották. Kis füzetembe próbáltam vázlatozni. Számomra az egész nem volt annyira izgalmas. Visszatértünk a hotelba, csomagjainkért. A reptéri busz a vasútállomás mellől indult. Az út Bergamóig egy órán át tartott. Innen a repülőút Oslóig két óra hosszú volt. Esőben autóztunk vissza Svédországba, ugyanúgy, ahogyan jöttünk.