2010 Erdély Miklósról

2010.09.15

Emlékeim Erdély Miklósról

Valószínűleg a Magyar Képzőművészeti Főiskola 1979-es, szeptemberi, szigligeti művésztelepén barátkoztam össze évfolyamtársaim azon csoportjával, akik közelebbi kapcsolatban voltak az ellenzéki értelmiségi hírében álló alkotóval. Gondolkodó, konceptuális művész, a magyarországi avantgárd művészet egyik jelentős alakja. Ennyit lehetett tudni róla ekkor.Azt hiszem az említett helyszínen, ismerhettem meg rendkívüli személyiségét. Új barátaim érkezése véget vetett a művésztelepi munka előző évben tapasztalt laposságának. Többen lettünk, ezúttal nem csak a Gerzson osztály hallgatói jöttek Szigligetre. Filmvetítés, sporttevékenység vette kezdetét. Egy csoport a közeli homokbánya falába domborműveket faragott. A friss reliefre levélborítékok tömkelegét tűzdelték gombostűvel. Nem tudom, hogy voltak-e írások a borítékokban. Az egész akciót filmre vették és lefényképezték. Az egyik napon egy furcsa, feketébe öltözött páros érkezett vendégségbe a művésztelepre. Egy középkorú, szakállas, termetesebb ember és egy törékeny, kistermetű, fiatal leány, akit első látásra, tévesen a vendég leányának néztem. Egy hosszú tekercs kátránypapír kifeszítésében segédkeztem Erdély Miklósnak, a vendégnek. A bánya feletti faágakra kötöztük hosszú zsinegekkel, kétoldalt. Feltűnt, hogy nem igazán feszült neki a munkának, mintha azt várta volna, a hatalmas fekete csík a magától is az elgondolt helyére kerül. Ez nem érdekelte. Többen is nekirugaszkodtunk, sikerült, de csak rövid ideig lebegett a térben. A zsinórok nem sokáig bírták a tekercs súlyát. Elszakadtak. Nem feszítettük újra. Pozícióját, magasban lebegését így is sikerült néhány fényképen megörökíteni. Az újvidéki Új-Symposion, Bosch+Bosch csoport törekvéseit régebbről ismerve, szimpatizáltam a főiskolai stúdiumoktól eltérő, úttörő jellegű művészeti törekvésekkel, de néhány, az 1977-es, temerini TAKT - on kiállított kísérletemen kívül (abszurd képregény, vagy pl. csíkokra bontott kép két nézőpontból) nem foglalkoztam aktuális irányzatokkal. Inkább a századelő konzervatívabb festészeti irányzatai (fovizmus, kubizmus, expresszionizmus) vonzottak, talán ezért is egy kicsit hezitáltam, amikor barátaim, akik elsősorban aktuál - politikai, belpolitikai megfontolásból megkérdezték, lenne-e kedvem esetleg az INDIGÓ csoport munkájában résztvenni? Gondolkodjak rajta. Külföldi, Jugoszláv egyetemistaként tartózkodtam Budapesten. Nem éreztem át igazán a problematikát. Ekkortájt versenysporttal intenzíven foglalkoztam, ezért eleinte inkább csak kísértem barátaim csoportban kifejtett munkáját. Több ízben találkoztam Miklóssal, jól össze is ismerkedtünk. Általában a Váci utca, Kígyó utca sarkán lévő presszóban jött össze a társaság, (szemben az egyetemi színpad épületével, azt hiszem egyetemi presszónak is hívták). Erdély szerette az elegáns helyeket. Az asztal mellett a munkájáról, pl. a fotómozaik szabadalmáról beszélt. A csillagászat is nagyon érdekelte, többször hallottam a fekete lyukról beszélni. Gyakran munkaruhát, pántos, farmer overallt viselt. Társaságát sokan keresték. Később magam is bemutattam néhány fiatal barátomat. (Az egyik, akkor művészettörténet szakos hallgató ma egy jelentősebb külföldi galéria vezetője). Egy másik alkalommal eljutottam pasaréti otthonába, a Virágárok utcába, egy baráti összejövetelre. Itt először megismerhettem emberi jellemét. A társaságban volt egy amerikai (?), mindenesetre angol nyelven beszélő pár, akik direkt az ő kedvéért jöttek el. Szerettek volna interjút készíteni vele. Miklós is nagyon szívesen beszélgetett volna velük francia nyelven. Ő franciául tudott. A kérdezők erőltették volna az angol nyelvet, ő pedig nem tudott, vagy is érzésem szerint nem akart kizárólag angol nyelven kommunikálni. A dolog annyiban maradt, és nem lett belőle interjú. Ez szemmel láthatólag nem frusztrálta. Ugyanilyen hihetetlen tartással kezdte meg művészeti akcióit is. Egy későbbi alkalommal, a nyolcvanas években a városligeti jégpálya volt jelentősebb kiállítás, művészeti megmozdulás színhelye. A tömegben összetalálkoztunk, bejelentette, hogy hamarosan elkezdi akcióját (performanszát). Néhány perc elmúltával ez meg is történt, végrehajtott egy előre megtervezett történést a közönség között, minden bejelentés nélkül. Volt, aki egyáltalán fel sem figyelt rá, hogy valami történik. Pedig éppen elég művészetkedvelő, rajongó ember tartózkodott a közvetlen közelben.Később bemutattam neki messziről jött barátomat, aki éppen videóval foglalkozott. A szintén jelen lévő Bódy Gábor filmrendezőhöz küldött bennünket, aki rendkívül szívélyesen, kedvesen informált bennünket néhány aktuális videó művészeti pályázatról. Jellegzetesen nagyvárosi ember volt. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer még szülőföldem alföldi kisvárosaiba is ellátogat. Azt hiszem, 1981 nyarán látogatott el Temerinbe. Ahogyan Beke László művészettörténészt a TAKT rendezvényén ismertem meg annak idején a hetvenes években, ugyanúgy most a budapesti szcéna egy nagy alakját láthattam viszont Temerinben. Itt Erdély nem kívánt tolakodóan viselkedni. A szervezők túlhangsúlyozták az építész Harkai szerepét, állandóan az ő nevét lehetett hallani. Az építészmérnöki diplomával rendelkező Erdély Miklós halk iróniával jegyezte meg, hogy minden építészt Harkainak hívnak, és egyáltalán nem igyekezett a figyelem központjába kerülni. A háromnapos rendezvény csendesen el is múlt.Mivel két kanizsai is jelen volt ezen a TAKT rendezvényen, Sebők Zoli művészeti íróval együtt nem állhattuk meg, hogy hazatérőben meg ne hívjuk magunkhoz Magyarkanizsára. Meghívásunkat elfogadta, az új Gyógyfürdőben foglaltunk neki hotelszobát. A szüleimtől kölcsönkért autóval sofőrként a rendelkezésére álltam. Óvatos vezetési stílusomat azonban kissé lassúnak találta. Az első osztályú hotel étterme tetszett neki. Zoliékhoz ellátogatott, beszélgetett velünk, de igazából egy filozófiai mű olvasása kötötte le a figyelmét. Hamarosan visszavonult olvasni. Estére a békavár vendéglő egy hosszú asztalát töltöttük meg. Erdély Miklós és helyi művészetkedvelő fiatalok, akik közül Miklós ismert néhányunkat. Emlékszem, Miklós a tiszaparti motel egyéb vendégeit figyelve megjegyezte: Ez itt egy kevert világ. Természetesen az asztaltársaság figyelme a mesterre irányult, aki hallgatóságát szellemes beszédével méltán elbűvölte. Itt említem meg, az azóta tragikusan elhunyt ifj. Pató Imrét, aki akkor már Budapesten tanult. Ő mesélte nekem, hogy Miklós felkelt az asztaltól, és sétálni indult. Lenyűgözték a csodálatos éjszakai Tisza part fényei. A sötétbe borult bánáti parton néhány lámpa égett. A fény tükröződött az aprón fodrozódó hullámokon. Imrének elmondta, az egészet egyszerűen meg tudná jeleníteni. Csak kátránypapírra és aranyporra (esetleg némi kifröccsentett ólomra) lenne szüksége hozzá. Utólag sajnálom, hogy nem jött össze a találkozás Dobó Tihamér festőművész és Erdély Miklós között. Az utcán összetalálkozva, Dobónak mondtam, hogy ki jött el hozzánk. Azt válaszolta, ha véletlenül összetalálkoznak, szívesen beszélget a nagy művésszel, de külön nem akar odamenni hozzá. Erdélynek pedig kissé meggondolatlanul felhívtam a figyelmét, hogy össze tudnám hozni egy nagyon tehetséges helyi festőművésszel. Ekkor Miklós kedvesen, de határozottan kikötötte, hogy nem szenved ismerős hiányban, és nem kell összehoznom senkivel sem. Hazaindulásakor mégis sajnálta, hogy nem mutattuk be helyi művészeknek. Ez nem sikerült, sajnos.Már jó néhány éve szülőföldemen megtelepedve éltem, amikor barátaim közölték, hogy súlyos beteg. Hamarosan meg is halt. Távozása váratlanul ért. Példaképem maradt.Emlékszem milyen nagy hatást tettek rám művei közül Marly -i tézisei.Az élet azután azt úgy hozta, hogy halála után öt évvel, a délszláv polgárháború előestéjén magam is ebbe a Párizs melletti kisvárosba, Marly le Roi-ba kerültem, egy három hetes, csodálatos művésztelepre. A francia királyok vadászmesterei laktak itt valamikor. Egy barokk kastély hatalmas parkjának szegélyébe épült a modern nyári tábor, ahol színészek, bábosok, zenészek, építészek, filmesek, festők jöttek össze. Jonsered, 2010-03-01