Elment a költő

2023.01.30

Elment a költő....

2013 nyári nap-éj egyenlőségének idején súlyos betegség után, 79 éves korában eltávozott az élők sorából Gubi József, magyarkanizsai költő és főúr, főpincér, szakmájának magas szintű képviselője. Temetésére 2013 június 21-én, egy nappal halála után került sor Magyarkanizsa városi temetőjében, ahol a nagy hőség ellenére megjelentek hozzátartozói és rokonai, az iskolai énekkar tagjai, és sok más híve.

Azt mondják, utolsó óráiban betűket rajzolt szerettei tenyerébe. Torka cserbenhagyta, elzáródott. Egy embert, aki szeretett és tudott beszélni, legalább négy nyelven. Az anyanyelvén magyarul, és az országok nyelvén, ahol valamikor élt, románul, szerbül és németül.

Mai napig őrzöm egy könyvét, Szerb Antal: A világirodalom történe címűt, amit valamikor évtizedekkel ezelőtt, kanizsai diák-koromban kölcsönöztem könyvtárából. Végül, sokkal később már ajándékba kaptam tőle.

Kettőnk titkos együtműködése volt, hogy tervezett és sajnos soha meg nem jelent verseskötetéhez néhány éve rajzokat készítettem. Ez már valószínűleg csak tervbe vett projektum marad. Ezért néhány rajzomat szeretném itt verseivel együtt bemutatni.

Nyugodjon békében.

Gubi József

Emlékezés

Haló, fiuk és lányok,

Ti régi barátok

A múltba integetek

Felétek.

Mily kemény volt

Akkor az élet

Ma versírásra gerjedve

Egyszerre jut eszembe

Az éhség és jóllakottság

Remény és jóság

Lakománk a zsebünkbe fért

Ez volt fél szelet kenyér.

A Tisza-parti eperfákon

Megjött a kedvünk

A vacsorához

Ifjaknak öröm volt az élet

Jókedv friss erő

Amit ma sem

Kezdet ki az idő

Szegényes vacsoránkat

Majszoltuk,

De közben

József Attilát

És Adyt olvastuk

Jó volt veletek játszani,

S most szívemből

Nosztalgiázni

Ma már semmi sem a régi,

De mindenki

A jobbat reméli

Nos régi barátok

Poharam emelem rátok.

Örömöm és gyönyöröm

A tiétek is

Hát akkor igyunk is

Gubi Józse

Te vagy a szerelem

Te vagy a szerelem

Éltető életem

Te vagy a megszentelt kenyerem

És a napfényes létem

Te vagy az Ég , a Föld, a Tűz.

Te vagy a tiszta érzelem

Te vagy ami szép,

Te vagy a csillagfény

Te vagy az ég kékje

És a napsugár melege

Te vagy a szép gondolat

És a hozzád fűző hódolat

Nekem Te vagy a csodakút

A gyógyforrás és átváltozás

Te vagy az otthon, a hajlék, a szállás

A hazatalálás

Te vagy a vágyaim vágya

És a lelkemnek vára

Te vagy a gyönyör a dallamban

És csengés a harangban

Midig hozzád vágyom,

Te vagy a szent álmom,

Te vagy Isten jutalma,

Tündéri világom és virágom

Akire örökké vágyom

Gubi józsef

Száll az ének

Tünékeny a lélek,

De vissza hozza

Az ének

Dal és zene

Életünk eleme

A tücsök is nótázik

Mikor a kert virágzik

A kertész is énekel,

Hogy virága szebb legyen

Dal szól a dalról

Hogy lelkünkben

Fészket rakjon

Szívünk

Ha dalra fakad

Öröm nélkül

Nem marad

Az énekkarban

Minden dalban

Lehull rólunk

A magányunk

Az éneklők szíve

Dallal tele

A hallgatók

Szíve is

Megtelik vele

Gubi József

Azúrpart...

Azúrpart

Álomtengerem

A távolból

Rád emlékezem

A strandolókra

A sokszínű tömegre

A homokban Sütkérezők

Ajándékul kapják

A napfényt

És a szép időt

Sokan fürödnek még

Hogy élvezzék

A nyár végét

Az volt a vágyunk

Hogy azúrpartján

Sétáljunk

A csodás Nizza

Úszott az esti fényben

A párok,teraszon

Simultak egymáshoz

Fuvola gitár, hárfa

Hívta őket táncra

Sirályként

Szállt a szerelem

A tenger felet

Két szemed színét

Láttam a víz tükrén

Most a mélyben

Örök múltunk

Szendereg

De bármikor

Feljöhet

Mintha

A teljesség

Lelkünknek

Bókolt volna

A hűs pálmák között

Öltözködött

Szívünkbe a boldogság.

Gubi József

Velence

Velencét meglátni

És megszeretni

És nem feledni

Mint a mesében

Alkony tüzében

A tengerben

Áll Velence

Gyönyörűség

Gyöngyszemei

Tűnnek fel,

Csodás templomok

Remek szobrok

Ősi paloták

A lelkem mélyére eljut

Az ámulás

Teraszon ülünk

Mellettünk

Élő zene szól

Velünk szemben

A Dózsepalota

Fent és lent

Galambok áradata

Csodás hangulatával

A Szent-Márk-tér

A legszebb élmény

Megyünk gondolázni

A Grand Canale-ba

Enyhe hullámzásban

Gitár kísérettel

Halk énekkel.

Hova nézzünk

Hogy ne feledjünk

A palotákra vagy

A sóhajok hídjára

Mi csak ölelkezünk

A gondolába

Gubi József:

A Tisza virágzása

E vidám emlékem

Verset ír nekem

Forró volt

A nyár,

A bárány felhők

Hűs árnyékban

Sétáltak

Puha lábakon

Megjött az alkony

Kipattant

Az isteni szikra

Felszállt

A folyó medréből

Tisza virágok hada

A bíbor napkorong

Úszott a folyón

És nevetett

A vízi tündérekre

Törékeny Szárnyaik

Selymes susogása

Muzsikált, mint a hárfa

Nászágyuk a folyó,

Életük gyorsan múló,

Törékeny testüket

Visszaadják a víznek

Ami éltette őket.

Gubi József

Szeretnék lenni...

Szeretnék tenni

Valami lenni

Szeretném szívem

Forrásként kiönteni

Szeretnék mutatni

Hogy érezve lássák

Önszíveik

Szeretnék

Névtelen Költő lenni

Írni sok-sok

Szép verset

Hogy vidám dalokban

Éljek Sokáig

Mint húrban a dallam

Gubi József

Karácsony...

Szeretni születtünk

Most a kis Jézust

Ünnepeljük

Gyúljon ki égi

És minden földi

Fény

És szívünkben remény

Zengjen a templomi

Ének

Zúgjon a harang

Ha hullna ránk

A várva várt hó

Kristályos-csillogó

Szánon jönne

Hozzánk

A Télapó

Gubi József

Emlék és képzelet

Időből tájból

Kiemelt hangulat

Közel hozza

Közel hozza

Mosolygós arcodat

A szív meg a kéz

Ebben nem vesz részt

Magamon túl

Kísér a múlt

Tegnap és holnap között

Nyújtóznak

Ölelkeznek

Forró testű képzeletek

A virágszirom

Adja illatod

Édenkertet őriz

Tenyered

Homlokod

Fényt hordoz

Már fodrozódik

A hajnal

Az éj még titkot

Takar

Hosszú útról

Jönnek

Az emlékek

Közelebb lépegetek

Önmagamhoz

Érzékelés

Valóság

Létezés..

Vonz ez a szépség

Maradsz-e emléknek

Vagy képzeletnek...

De így érzem

Közelséged

Gubi József

Tavasz

Az én világom

Elfér egy szál virágon

Mire megjön a tavasz

Felnő szívem a kamasz

Imbolyogva

Mámort hozva

Megjött a tavasz

A Tisza mentén

Dalt és zenét

Hoz felém

A lágy esti szél

Mért van az hogy

Új Tavasszal

Hevesebben

Dobban a szív

Mért van az, hogy

Szívem Téged

Éjjel-nappal vissza hív

Gubi József

Nyár

Dús akácok

Illata száll

Aranyszőke búzát

Érlel a nyár

A mezők illatát is

Hozza magával

A karcsú Libegő

Hajnal

© 2023 Csikós Tibor. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el