Aesopus meséi
csikós tibor : aesopus meséi
Jelenetek egy régiségkereskedő panoptikumából
SZABÓ VLADIMIR festőművész kiállítása
Műcsarnok, Budapest, Hősök tere
1980. 09. 19.-10. 26.
Kék türemlés. Vízalatti-vízfeletti. Fogatlan, bibircsókos, vén banyák lubickolnak, vasorrú bábák fiatalodnak kristálytiszta vízben, pezsgő forrásnál. Gomolygó aktszövedék ódon enteriőrben. Bizarr, fülledt misztika.Élénken emlékszem erre a tiszta csengésű, szürrealisztikus festményre. Egy kis rész a kiállításra kerülő, grandiózus életműből. Ezen a gyűjteményes tárlaton szám szerint is sok, (mintegy 180 olajkép és jó néhány ceruzarajz) alkotás szerepelt. Ilyen gyógyfürdő témájú képeket festett még, és van egy gyönyörű ceruzarajza is erre a tárgykörre (Legenda a megifjító forrásról), mégis ez a 74-ben festett kép tűnt a legszubtilisebbnek, szerencsésen magába foglalja Szabó Vladimír törekvéseit."Művészetének egyik elsődleges pontja a fantáziája, alapállása pedig tulajdonképpen a romantika: nosztalgia valamilyen elérhetetlen egyensúly, harmónia után, a világ által szépnek és jónak mondott dolgok iránt..." (Frank János: Szabó Vladimír, Budapest 1976) Azt hiszem, éppen a szuggesztív erővel megjelenített sugárzó nyugalom volt a legnagyobb hatással rám.A kiállított anyag összképéből két szélsőséges pont rajzolódik ki. Az egyiket történelmi sorozata (Vadászó társaság, Szórakozó fiatalok, Túri György párviadala stb.) képviseli, a másikat önarcképei. Ez utóbbiakon reális, klasszikus szabályok szerint komponál, a "nagy akadémia" szellemében nyújt elemző képet önmagáról. Önvizsgálatának szigorúságából fakadhat ez.Más művein is érezhető erős kötődése a klasszikus formanyelvhez. Maga is beszámol erről Emlékezés Albreht Dürerre c. szimbolikus szürrealista rajzán. A kispolgári szépet is kamatoztatja vásznain. Azonban úgy nyúl a lejáratott motívumokhoz (mint pl. macska, liba, szarka, zölderdőben a patak partján), hogy azok álomszövedékekké válnak, látomásokká nemesednek.Életművének szinte gerincét képezik mese-művei (Kőfaragó kertje, Fagalamb, Hoffmann meséi stb.), amelyek nem hozhatók párhuzamba a kortárs magyar művekkel. A meseelem tesz különbséget közte, és az elbeszélő festészet más mesterei között. Egy életen át idézi gyermekkora világát. A vajdaságiak közül talán a lírikus Mirjana ?ipoą munkásságában találunk hasonlóságot, azonban Szabó Vladimír széles mesélő kedve, gazdagon áradó motívumai éles különbséget tesznek közöttük."Szabó Vladimír olyan iskolába tartozik, amelynek egyetlen tagja ő maga", mondja találóan Frank János. Valóban, a hangsúlyozott saját út az első benyomás, amely a kiállítás látogatóját éri. Hosszú éveken át (most 75 éves) következetes maradt saját világához. Korának irányzatai jóformán hidegen hagyták.Kiállított tanulmányain és pályája kezdeti, útkereső szakszán mesterei, Rudnai és Aba-Novák hatása érezhető. Az utóbbit túlszárnyalta szerintem szenzualitásában.Álomvilága néha polgári idillt idéz, alaposabban elmélyedve azonban a gyötrő álmok jelenléte is kitűnik." Az ő képeinek logikája mesevarázslatra, bizarr kettőségre épül: elbűvöl a tartalom tündéri jellegével, majd megdöbbent borzadályosságával. A szép és a rút, a jó és a gonosz viadala felébreszti a bennünk szunnyadó romantikus érzületet" (Supka Magdolna: Szabó Vladimír, Budapest, 1974.)Rengeteg motívuma között vannak visszatérő elemek, amelyeket különösen szívesen fest. Emlékezetének, festői univerzumának hangsúlyos elemi ezek. Ilyenek a gótikus katedrálisok, agarak, a romantika nagy korszakát idéző szobrok, a tihanyi apátság tornyai, comedia dell'arte figurái, huszárok, manók és még sorolhatnám. Élete során visszatérő témája még a festőiskola. Médiumához fűződő viszonyát vizsgálja. A művészettörténetbe mélyen visszanyúló szálakat vesz fel, amikor a festőről és modelljéről, a festőiskoláról a századfordulón stb. meditál. Gondoljunk Dürer, Ensor, Vermer, Caspar David-Friedrich hasonló témájú műveire. Fürdőző női pedig a cézanne-i hagyomány továbbélését jelentik.Emberi magatartása külön figyelmet érdemlő attitűd művészetében. Befejezésül had idézzem Zolnai Lászlót: "Jobban elmélyedve Szabó Vladimír alkotásaiban, sok ezerre menő vázlatában, átlapozgatva stúdiumai tengerét - úgy érzem nem csupán egy mindenre kiterjedő festői figyelemről van itt szó, hanem az emberszeretetnek egy olyan panteista ízű áradásáról,Amely egy-egy jelenséget, jelenetet megragadva, azon át magát az életet ünnepli. A fa, a virág, a víz, a táj, a ház, a tűzhely, az edény, a rengeteg állat, s a még több ember - köztük szépek és csúfak, ifjak és vének, gyengék és erősek, hősök és nyomorékok, szentek és bohócok - a természet s az ember megannyi alkotása mind jelen való, e nemegyszer minden kort átkaroló - festői kozmoszban csakúgy, mint ahogyan a nagy természet bölcs rendjén mindennek létjogosultsága van a nap alatt..."
Megjelent: új symposion, 1980. november 16. évfolyam, Forum Nyomda, Újvidék,1980